Adorján-napi ünnepség

Publikálva: 2015. szeptember 7.

A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön dolgozói ünnepeltek a hétvégén.

Aki ezen a szép napos szombaton a sopronkőhidai börtön környékén járt, különös dologra lehetett figyelmes: sok-sok felnőtt és fiatal felnőtt gyülekezett a patinás intézmény bejáratánál. Nem szokatlan dolog ez Kőhidán szombatonként, hiszen ekkor van a látogatás napja, na de honnan ez a sokaság?

Ráadásul ezek az emberek nem gondterhelten érkeztek szeretteikhez, hanem együtt jöttek szeretteikkel, feleségükkel, férjükkel, hozzátartozóikkal és barátaikkal, hogy beléptessék őket a börtönbe.

Kevesen tudják, hogy szeptember 8-án a büntetés-végrehajtás ünnepel. Ez a nap a bv-seké, hiszen Szent Adorján emléknapján tartjuk a büntetés-végrehajtás szakmai napját és egyben ünnepét. De ki is volt Szent Adorján?
Bátor tisztként élte életét Maximilianus császár uralkodása idején, a II. és a III. század fordulóján. A császár szolgálatában állva üldözte a keresztyéneket, de állhatatosságuk és megalkuvást nem elfogadó hitük láttán megtért. Ezért őt is bilincsbe verték, börtönbe vetették, kegyetlenül megkínozták, karjait levágták, végül pedig kivégezték. Nos azóta tisztelik bátor tettét és életét a börtönőrök, katonák, kovácsok, követek, s nemcsak kicsiny hazánkban, hanem más országokban védőszentjükké is vált.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön szervezte a jeles napot, felelevenítve ezzel a hagyományokat, hiszen voltak már régebben hasonló rendezvények, de az elmúlt években ilyen helyi ünnepséget nem rendeztek.

A programsorozat a "hozzátartozói" látogatással indult. Az érdeklődők megtekinthették, hogy valójában hol is dolgozik az, aki a szívüknek az egyik legkedvesebb. A látogatást követően még az egyik soproni középiskolában is folytatódott a program. Tehát mindenki megtalálhatta a neki tetsző programokat, hiszen a gyerekprogramoktól a felnőtteknek szólókig mindenkire gondoltak a szervezők.
Volt főzőverseny, mazsorett, showtánc, néptánc, akrobatikus rock and roll, zumba, krav maga és hastánc bemutató. Az Intézet szolgálati kutyavezetői is megmutatták tudásukat. A Civitas pinceszínház tagjai pedig kabaré jelenetükkel csaltak mosolyt a jelenlévők arcára. A gyerekek ugrálóvárnak, játszóháznak, kreatív foglalkozásnak, sorversenyeknek és csillám tetoválásoknak örülhettek. Természetesen nem maradhatott el az ilyenkor szokásos tombola sem. A nap a Freetime zenekar koncertjével zárult.

A hangulatos nap végén jókedvűen mehettek haza kicsik és nagyok, s ezután talán másképpen gondolnak az édesapákra, édesanyákra, férjekre, feleségekre, barátokra és barátnőkre, amikor reggelente dolgozni indulnak, hogy ezt a szép, de nehéz és felelősségteljes hivatást végezzék.
S ahogyan ezt mondani szokták köszönjük mindazoknak, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre: a szervező Sopronkőhidai Fegyház és Börtön állományának, a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft.-nek, a Szakszervezetnek és a házigazdának a Soproni Vasvillának.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció