A hartai közvetítő intézet a Wagner Pál kis-hartai földbirtokos által az államnak börtönügyi célra végrendeletileg hagyományozott birtokon, az 1883-ik évben létesült abból a célból, hogy azon az Igazságügyi Minisztérium intézetet létesítsen az elítéltek földműves munkával történő foglalkoztatására.
Az első foglyokat 1884 nyarán szállítottak az intézetbe. Lipótvárról 3, Szamosújvárról 4, Munkácsról 2 foglyot küldtek. Az elítéltek elhelyezésére 80 férőhely volt. Az első szállítás után viszonylag rövid idő alatt megtörtént a benépesítés. Az épületek nem voltak körülkerítve, berendezésük lényegesen különbözött a fegyház, a börtön, illetve a fogház megszokott berendezésétől. A hálótermekbe üvegajtó vezetett, a folyosó ablakain nem volt rács. A hálótermekben éjszaka csak a gyalogmunkát végző, közös brigádban dolgozó foglyok tartózkodtak, az állattenyésztésben dolgozók az állattartási telepek megfelelő helyiségeiben voltak elhelyezve. Az intézet fennállásának első tíz éve alatt 1066 foglyot fogadott be, és 292 magyar holdon, azaz 105 hektáron folyt a munka. Az intézet célja az volt, hogy nagyobb részt földműves és napszámos elítélteket újra hozzászoktasson a földműves munkához és szorgalmas gazdálkodásra szoktassa. A Kishartai Közvetítő Intézetet az Igazságügyi Kormányzat 1919-ben - a földműves munkára alkalmas elítéltek fegyház és börtön büntetésének végrehajtására - országos büntetőintézetté alakította át, és a földműves rabmunkát fokozatosan több ezer holdra terjesztették ki. A terület növelésével párhuzamosan bővítették a terülten található létesítmények számát is. 1944 őszén az őrök egy részét behívták katonai szolgálatra, az intézetet pedig kiürítették. A második világháború után lassan indult meg az élet a gazdaságban. 1945 tavaszán elkezdődtek a mezőgazdasági munkák, amelyben részt vettek az őrség hozzátartozói is. Az első elítéltek csak 1946-ban érkeztek meg az intézetbe. Az 1949 márciusát követő időszakban az Állampusztai Országos Büntetőintézet befogadóképessége a korábbi időszakhoz viszonyítva jelentősen megnőtt. 1951-ben önálló vállalatként létrejött az Állampusztai Igazságügyi Gazdaság. A tagosítások eredményeként az ötvenes évek elején a gazdaság területe mintegy 3500 hektárra nőtt. 1956 tavaszán a jeges ár hosszú időn keresztül veszélyeztette az intézetet, a gazdaság területén hosszú védőgátat építettek, az állatállomány egy részét más mezőgazdasági intézetekbe szállították. Az 1956-os forradalom alatt az elítéltek ebből az intézetből is eltávoztak, majd a forradalom leverése után lassan újból szállítottak ide rabokat, és a korábban önkényesen távozó fogvatartottak egy része is önként visszatért az intézetbe.
1958-tól az Állampusztai Igazságügyi Gazdaság, Állampusztai Célgazdaság néven működött tovább. 1972-től szigorított börtönként működött tovább az intézet. 1974-től a Solti Állami Gazdaságot is az Állampusztai Célgazdasághoz tartozott, és ebben az évben építették fel a solti objektumot is. Ezzel a működési terület jelentősen bővült, a korábbinak közel háromszorosára nőtt, így Állampuszta az ország területileg legnagyobb kiterjedésű büntetés-végrehajtási intézménye lett. Az új beruházás nemcsak gazdasági szempontból volt jelentős. A kor elvárásainak legmagasabb szinten megfelelő objektum nemcsak külső megjelenésében tett eleget a szakmai elvárásoknak, hanem működése során a legaktuálisabb, európai szintű nevelési módszerek gyakorlásával vált példaértékűvé. Itt valósult meg és működött évekig sikeresen először - börtön fokozatban – új nevelési modellként az ún. öntevékeny rendszer.
A következő nagy építkezés 1985-től kezdődően az állampusztai A-B-C-D körletek létesítésével valósult meg. Ezen körletek megépítése után, az 1989-ben a miklai objektumot bezárták. Az intézet elnevezése 1987-től az Állampusztai Börtön és Fogház, majd Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetként működik..