Állományértekezlet Szolnokon

Publikálva: 2017. február 15.

Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese február 15-én értékelte az intézet 2016-os munkáját és meghatározta az idei év feladatait. A rendezvényen számos társszervezet képviselője is jelen volt.

Horváth Ákos bv. alezredes, az intézet megbízott parancsnoka felvezetőjében elmondta, hogy az intézet előző parancsnokát Tóth Gábor bv. ezredes, ezév január 6-tól a Márianosztrai Fegyház és Börtön intézetparancsnokának nevezték ki, így kapta a megtisztelő feladatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vezetésére.

Forrás: Intézet

Évértékelőjében a parancsnok elmondta, hogy az intézet rendeltetéséből adódó alapfeladatainak ellátását súlyos esemény – a beszámolási időszakban – nem befolyásolta, működését nem akadályozta. Az intézet az értékelt időszakban a jogszabályokban meghatározott feladatait teljesítette, a fogva tartás törvényes keretek között valósult meg. Az intézet a működése során maximálisan figyelembe vette a büntetés-végrehajtási szervezet főbb feladatait, illetve a 2016. évre meghatározott célkitűzéseit.

A reintegrációs tevékenységek (munkáltatás, foglalkoztatás, reintegrációs őrizet) mellett megvalósult a fogvatartotti zárkákban az illemhelyek leválasztása is. A takarékos gazdálkodásra is nagy figyelmet fordított az intézet vezetése, illetve az állományi tagok. Az intézet tartozás állomány nélkül zárta az évet.

2016. második felében a szolnoki börtön feladatul kapta a Kunmadarason újonnan létesítendő büntetés-végrehajtási intézet személyi állományának toborzásával kapcsolatos feladatokat, amelyet folyamatosan ellátott.

Az intézet vezetője ismertette a 2017. évi intézeti célokat: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által meghatározott célok mellett feladatként határoztuk meg a 2017-es évre, hogy a fogvatartotti programok növelésével, pályázati lehetőségek kihasználásával és minél több fogvatartott bevonásával javítsunk a fogvatartotti fegyelmi helyzeten és növeljük a zárkán kívül eltöltött időt, ezzel egyidejűleg a fogvatartotti károkozások megelőzésére is nagy hangsúlyt kell fektetnünk – zárta évértékelőjét Horváth Ákos bv. alezredes.

Forrás: Intézet

Ezután Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese értékelte az eltelt évet, beszámolt a büntetés-végrehajtási szervezet eredményeiről, tevékenységéről országos szinten, majd értékelte az intézet elmúlt évi tevékenységét, teljesítményét és köszönetét fejezte ki minden dolgozónak a munkájáért, tolmácsolta az országos parancsnok köszönetét is.

Meghatározta a 2017-es év legfontosabb feladatait is: célul kell kitűzni a teljes fogvatartotti foglalkoztatás elérését, a férőhelybővítéssel összefüggő feladatok végrehajtását, a migrációval összefüggő feladatok végrehajtását, az intézetekbe bejuttatott tiltott tárgyak számának csökkentését, a közösségi oldalak fogvatartotti használatának megelőzését, a belső ellátás erősítését és további lépések megtételét az önellátás irányába – hangsúlyozta.

Végezetül megköszönve mindenki munkáját hasonlóan eredményes munkát és sok sikert kívánt az állománynak az idei évre is.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció