"Apaküldi program" indult Vácott

Publikálva: 2016. április 20.

A Hazavárunk Alapítvány indította útjára az „Apa küldi” (#apaküldi) projektet, melynek célja, hogy segítse a börtönbüntetésre ítélt szülők kapcsolattartását gyermekeikkel. Az önkéntes, civil segítők munkája egy új híd lehet apa és gyermeke között. A program a Valentin-napi ajándéktárgyak elküldésével már sikeresen bizonyított Vácott.

A kampány célja, hogy az alapítvány munkatársai segítségével és támogatásával a fogvatartott szülő saját kézműves ajándéktárgyat készíthessen gyermekének, szülőjének, kedvesének.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Az apró ajándékok, a meglepetés élménye pozitív hatással van a szülő-gyermek kapcsolatra, kevés ráfordítással is jelentős eredményeket érhetnek el a programban résztvevők.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Az segítő civilek mindannyian azért fogtak össze, hogy küzdjenek a családi kapcsolatok elhalványulása, a fogvatartottak stigmatizált környezetben élése kapcsán kialakuló elszigetelődés ellen. Ennek – előtérbe helyezve az elítéltek sikerélményét is – legegyszerűbb eszközéül a kreatív kézműves foglalkozásokat választották, melyhez az alapanyagokat is a kampányt támogató civilek biztosítják. Így kerülhetett az elmúlt időszakban számos gyermek, feleség, anya polcára mikulás-, karácsonyi-, nőnapi-, húsvéti ajándék.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

 

Ez az erőteljes érzelmi kapocs és a kézzel fogható termék – a visszajelzések alapján – sok családnak adott erőt az elmúlt időszakban.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A projektben résztvevő elítéltek számára is meglepetést okozott az általuk készített ajándékkal kapcsolatos pozitív reakció a hozzátartozóktól, a családhoz tartozás ereje. A törődés tanulható és sohasem késő, a Váci Fegyház és Börtön vezetése pedig örömmel biztosít lehetőséget az ilyen pozitív kezdeményezésekhez.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció