Harminc millió forintból újultak meg a szolnoki börtön zárkái

Publikálva: 2016. augusztus 10.

2016. augusztus 10-én Lajtár József bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese adta át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet közel 30 millió forintos zárkafelújítási beruházását.

Fotó: BvOP

A beruházásnak köszönhetően az intézet nagy lépést tett az európai normáknak megfelelő fogvatartási körülmények felé.

Fotó: BvOP

A két fázisban végrehajtott beruházási munkálatok során a mellékhelyiségek leválasztása fogvatartotti munkával valósult meg a szolnoki börtönben. Összesen negyven fogvatartott vett részt a munkálatokban, ők az építési törmelék elhordásában, vakolási, festési és helyreállítási, felújítási munkákban segédkeztek.

Fotó: BvOP

A szolnoki börtönben folyamatosak a fejlesztések: a közelmúltban fejeződött be a sétaudvar felújítása, az intézet mindkét foglalkoztató helyisége is megújult, sőt a TÁMOP kiemelt projekt támogatásával azok teljes bútorzatát is kicserélték. A megújult helyiségek mind a kiemelt projekt foglalkozásainak, mind az intézet egyéb reintegrációs programjainak teret adnak.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció