Budapesti kirándulás a Börtönmúzeum szervezésében

Publikálva: 2016. április 25.

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön a Belügyminisztérium
"Bűnmegelőzési projektek megvalósítása" címen meghirdetett pályázatán 5.777.900 forint támogatást nyert el. "Az Üveghegyen túl – láss át a rácsokon" című programnak köszönhetően középiskolás diákok látogatták meg a Rendőrmúzeumot.

A pályázat a Sátoraljaújhely középiskolás tanulóinak bűnmegelőzési tréningjét, illetve középiskolai tanárok, oktatók bűnmegelőzési szakmai képzését foglalja magában.

Fotó: Börtönmúzeum

A megvalósítás egyik eleme a középiskolai diákok látogatása a budapesti Rendőrmúzeumban, mely az intézetünk által fenntartott Börtönmúzeum és a Rendőrmúzeum között létrejött együttműködésnek köszönhetően valósulhatott meg.

Fotó: Börtönmúzeum

Fotó: Börtönmúzeum

Fotó: Börtönmúzeum

Fotó: Börtönmúzeum

Az 51 fős csoport a Rendőrmúzeum tárlatának megtekintését követően a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának lovardájába is ellátogatott. A csoportot bűnmegelőzéssel foglalkozó középiskolai oktatók, tanárok, valamint büntetés-végrehajtási szakemberek kísérték.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció