Civil szervezet is segíti a reintegrációt

Publikálva: 2016. augusztus 24.

„E.U.R.O.P.E. - European Union Rapprochement for Offenders and Pupils Education” – európai identitáserősítő program a fogvatartottak számára.” címmel tartott négynapos tréninget intézetünkben a Váltó-sáv Alapítvány 2016. augusztus 8-ától.

A fogvatartottak – ezen belül is a fiatal fogvatartottak –  társadalomba való visszailleszkedésének segítése kiemelt feladata a büntetés-végrehajtásnak. A fogvatartotti munkáltatás és oktatás mellett az ehhez hasonló témájú tréningek segítségével is folyamatosan kapcsolatot tarthatnak a külvilág változásaival, amelynek központi szerepe van a reintegrációban. A Váltó-sáv Alapítvány által megtartott napi négyórás kurzusok fő témáját az Európai Unió alapvető ismeretanyaga tette ki, de az érintettek a találkozások alkalmával munkerő-piaci ismereteket és hasznos kommunikációs gyakorlatokat is megismertek és végeztek. A foglalkozásokon összesen tizennyolc, többnyire a 30. életévét be nem töltött fogvatartott vett részt.


Munka közben a Váltó-Sáv Alapítvány munkatársai. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Fogvatartotti visszajelzések alapján a kezdeményezés hiánypótló és hasznos volt, reintegrációs szempontból is bizonyossá vált, hogy mennyire hatékony és eredményes lehet a civil kezdeményezések megvalósítása a büntetés-végrehajtási intézetekben.  

A kezdetben még testbeszédükkel is zárkózottságot mutató fiatalok megnyíltak a foglalkozások hatására. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció