Családi nap a Budakeszi Vadasparkban

Publikálva: 2018. szeptember 10.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet 23. alkalommal ünnepelte a büntetés-végrehajtás napját szeptember 8-án, amely alkalomból a központi rendezvényen az intézet személyi állományát és családtagjait sok színes program várta a Budakeszi Vadasparkban.

A börtönőrök védőszentje római katona volt Maximianus császár uralkodása idején, aki keresztény hite felvállalásáért halt mártírhalált. Szent Adorján 1996 óta a büntetés-végrehajtási szervezet védőszentje.

Forrás: Intézet

A szeptember 7-én megtartott intézeti ünnepségen helyi elismerésben 6 kolléga részesült.

Forrás: Intézet

Szeptember 8-án korán reggel indult a kisbuszunk az intézettől a vadasparki rendezvényre, Budapestre. A korai ébresztő ellenére igazán aktív napra számíthatott mindenki, hiszen előzetesen már sok színes programpont kiderült a családi napról. Többek között nagy volt a készülődés a tavalyi rendezvényen is megnyert családi vetélkedőre.

Forrás: Intézet

 Az érkezést követően, a nap folyamán láthatták a kicsik és nagyok a szervezet műveleti csoportjának bemutatóját, a kutyás szolgálat legkiválóbb négylábúinak feladat-végrehajtását, a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeum mobil tárlatát, rabomobilokat, és a páncélozott autónak is nagy sikere volt. A rendezvényen képviseltették magukat a rendvédelmi társszervek is. Megtekinthették a Terrorelhárítási Központ BTR páncélautóját, és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi bemutatója is nagy sikert aratott. A családi vetélkedőt igaz nem tudta az intézet csapata megnyerni az idén is, de a harmadik helyezés elérése is igazán nemes, dobogós eredmény! Gratulálunk gyermeknek, felnőttnek!

Forrás: Intézet

Gratulálunk az elismerésben részesült kollégáknak, egyben köszönjük a BvOP és a programszervezők munkáját a jó hangulatú családi napért!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció