Dandártábornoki kinevezést kapott a Váci Fegyház és Börtön parancsnoka

Publikálva: 2016. szeptember 11.

2016. szeptember 9-én tartották a XXI. Szent Adorján-napi ünnepi állománygyűlését, amelyen intézetünk parancsnokát, Kopcsik Károlyt, kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül szeptember 8-ai hatállyal büntetés-végrehajtási dandártábornokká nevezték ki.

Az ünnepséget a Belügyminisztérium Színháztermében nyitotta meg az ünnepség elöljárója, dr. Felkai László közigazgatási államtitkár. A megnyitót követően, a belügyminiszter által adományozott csapatzászlót idén a 120 éves Budapesti Fegyház és Börtön személyi állománya vehette át.

Pintér Sándor belügyminiszter ünnepi parancsának felolvasása után a József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly köszöntötte a jelenlévőket Szép Ernő Imádság című versével.

Forrás: BVOP - Apró Andrea

Ezt követően az egybegyűlteket kiemelkedő szolgálati tevékenységükért országos parancsnoki dicséretben, jutalomban részesítették.

Kollégánk, Benedek Tamás címzetes bv. főtörzsőrmester, a Váci Fegyház és Börtön körletfelügyelője is részese lehetett az elismerésnek, gratulálunk eredményéhez.

Forrás: BVOP - Apró Andera

Kopcsik Károly bv. ezredest, aki 2011 óta a Váci Fegyház és Börtön parancsnoka, Áder János köztársasági elnök kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül büntetés-végrehajtási dandártábornokká nevezte ki, melyhez ezúton is gratulál a váci intézet minden munkatársa.

Forrás: BVOP - Apró Andrea

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció