Digitális írástudás tanfolyam

Publikálva: 2017. március 10.

Digitális írástudás tanfolyam indult a fogvatartottak részére február 27-én az intézetben.

Együttműködési megállapodás köttetett a Karakter Számítástechnikai Elektronikai Kft. és az intézet között, amely alapján a GINOP 612 projekt terhére 2X15 fogvatartott, 2X35 órában az „Első lépések a digitális világba” című képzésen vehet részt. Az oktatásokat Dr. Gábori József matematikus vezeti, aki nyugdíjba vonulása előtt a Szolnoki Főiskola főigazgatója is volt. A fogvatartottak érdeklődése igen élénk volt a képzés iránt, a jelentkezők között akadt olyan is, aki még életében egy billentyűt sem ütött le, természetesen olyanok is, akik már gyakorlottabbak voltak.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok M-i Bv. Intézet

Az órákon az alapvető szövegszerkesztési és táblázatkezelési programok működését, hálózatok alapismereteit, elektronikus levelezést tanulhatják meg a fogvatartottak a számítógépekkel felszerelt közösségi teremben. A képzés zárásaként eredményes vizsgát tettek a fogvatartottak.   

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció