Egészséges lélekkel a fogyatékkal élőkért

Publikálva: 2016. november 10.

A Fiatalkorúak Bv. Intézetében 15 fiatalkorú fogvatartott érdekes helyzetgyakorlatoknak lehetett tevékeny részese a Berzsenyi Emese által vezetett tréningen.

Forrás: Fiatalkorúak Bv. Intézete

A fogyatékosság iránti érzékenyítés volt a cél, és hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a résztvevők, milyen lehet fogyatékkal élőnek lenni, különböző szituációkban próbálhatták ki magukat. A kiszolgáltatottság érzékeltetésére először bekötött szemmel kellett közlekedniük, majd társaik segítségével utat találniuk az akadályokkal tűzdelt pályaszakaszon. Megismerhették, mennyire nehéz élethelyzet az, amikor másra kell hagyatkoznunk, és egyúttal mennyire jó érzés, ha rászorultként a bajban számíthatunk embertársaink segítségére. Megpróbáltak két mankóval közlekedni és azok segítségével különböző élethelyzetekben tevékenykedni. A résztvevő fogvatartottak kivétel nélkül arról számoltak be, hogy az együttérzés és a türelem mennyire fontos az emberek egymás közötti kommunikációjában.  A levonható tapasztalatok alapján megfogalmazódott a csoporttagokban az a gondolat, hogy segítőként milyen nehézségekbe ütközik annak felmérése, hogy mennyire tud segíteni. A program megvalósításában a tréner a reintegrációs tiszteken kívül a pszichológus kolléga szaktudását is bevonta, elősegítve a végső célt, hogy az empátiát és a toleranciát növelje a fogvatartottakban, és kizárja a fogyatékkal élő emberek áldozattá válásának eshetőségét. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció