Elismerések nemzeti ünnepünk alkalmából

Publikálva: 2015. október 22.

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Belügyminisztériumban Kontrát Károly miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár köztársasági elnöki és miniszteri elismeréseket adott át a rendvédelmi dolgozók részére. Ezt követően a Büntetés-végrehajtási Szervezet központi ünnepségén, a Fővárosi Bv. Intézet III. Objektumában Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok adta át a miniszteri és országos parancsnoki jutalmakat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáknak.

Fotó: BvOP

A Belügyminisztériumban tartott ünnepségen Kontrát Károly államtitkár beszédében kiemelte: „A Belügyminisztérium legfőbb feladata az ország biztonságának, nyugalmának megőrzése. A jelenlegi migrációs helyzetben a személyi állomány mindent megtesz ennek érdekében”.

Fotó: BvOP

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére, kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül előléptette büntetés-végrehajtási vezérőrnaggyá

Fotó: BvOP

DR. TÓTH TAMÁS bv. dandártábornokot,
az országos parancsnok általános helyettesét,

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül soron kívül előléptette büntetés-végrehajtási ezredessé

Fotó: BvOP

MOLNÁR ISTVÁN bv. alezredest,
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesét,

és

Fotó: BvOP

SZABÓ ZOLTÁN bv. alezredest,
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesét.

Fotó: BvOP

A bv. szervezet központi ünnepségét a Fővárosi Bv. Intézet Venyige utcai objektumában tartották, amelyen Csóti András bv. altábornagy adta át a belügyminiszter által adományozott elismeréseket.

Fotó: BvOP

Magyarország belügyminisztere kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül büntetés-végrehajtási tanácsosi címet adományozott

Forrás: BvOP

BATTA TAMÁS bv. alezredesnek,
a Biztonsági Szolgálat Ügyeleti és Védelmi Osztálya osztályvezetőjének,

Forrás: BvOP

TAMA EGON bv. alezredesnek,
a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. osztályvezetőjének,

Forrás: BvOP

KOTHENCZ JENŐ bv. őrnagynak,
az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági osztályvezetőjének,

Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

Forrás: BvOP

SÉTA LÁSZLÓ c. bv. főtörzszászlósnak,
a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjének,

Forrás: BvOP

BŐGÉRNÉ BERKI ILDIKÓ c. bv. törzszászlósnak,
a Váci Fegyház és Börtön nyilvántartási segédelőadójának,

Festmény emléktárgyat adományozott

Forrás: BvOP

KADUK ISTVÁN c. bv. alezredesnek,
a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön fogvatartási osztályvezető-helyettesének,

50. születésnapja alkalmából

Forrás: BvOP

BÁRÁNDI GYULA bv. ezredesnek,
a Műszaki és Ellátási Főosztály főosztályvezetőjének.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül a „Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett” "EZÜST" fokozatát adományozta

Forrás: BvOP

HAJCSÁK PÁL c. bv. főtörzszászlósnak,
a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjének,

Forrás: BvOP

MÉSZÁROS LÁSZLÓ c. bv. főtörzszászlósnak,
a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjének,

Forrás: BvOP

FEJES TIHAMÉR KÁROLY c. bv. főtörzsőrmesternek,
 a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági felügyelőjének,

a „Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett” "BRONZ" fokozatát adományozta

Forrás: BvOP

GORENCZ EMESE c. bv. alezredesnek,
a Műszaki és Ellátási Főosztály kiemelt főreferensének,

Forrás: BvOP

HORÁK PÉTER bv. alezredesnek,
a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági osztályvezetőjének,

Forrás: BvOP

DR. KORMOSÓI LÁSZLÓ bv. alezredesnek,
a Duna-Mix Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. biztonsági vezetőjének,

Forrás: BvOP

DR. VARGA ZSOLT c. bv. alezredesnek,
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági tisztjének,

Forrás: BvOP

KOLLERNÉ SIMON BERNADETT c. bv. őrnagynak,
a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtás Intézet osztályvezető-helyettesének,

Forrás: BvOP

ARANYOS IMRE c. bv. főtörzszászlósnak,
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főfelügyelőjének,

Forrás: BvOP

DÚS TAMÁS PÁL c. bv. főtörzszászlósnak,
az Adorján-Tex Konfekcióipari és Kereskedelmi Kft. művezetőjének,

Forrás: BvOP

HORVÁTH ZOLTÁN c. bv. főtörzszászlósnak,
az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet főfelügyelőjének,

Forrás: BvOP

TIBAI ISTVÁN c. bv. főtörzszászlósnak,
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonságtechnikusának,

Forrás: BvOP

VASZILKÓ TIBORNÉ c. bv. főtörzszászlósnak,
a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete (Tököl) segédelőadójának,

Forrás: BvOP

ALTSTEDTER JÁNOSNÉ c. bv. törzszászlósnak,
az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szakápolójának,

Forrás: BvOP

GIDIMAN GYÖRGY bv. törzszászlósnak,
a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főfelügyelőjének,

Forrás: BvOP

WIRTH ZOLTÁN bv. törzszászlósnak,
a Kalocsai Fegyház és Börtön raktárvezetőjének,

Forrás: BvOP

HÓBER FERENC c. bv. főtörzsőrmesternek,
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági felügyelőjének,

Forrás: BvOP

PINTÉR NÁNDORNÉ Úrhölgynek,
az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. csoportvezetőjének,

a büntetés-végrehajtási szervezettel történő hatékony és eredményes szakmai együttműködése elismeréséül

Forrás: BvOP

ILAUSZKI TIBOR c. r. őrnagynak,
a Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ Szolgálati Állatfelügyeleti Osztály kiemelt főelőadójának,

a fogvatartottak körében végzett vallási és kulturális tevékenysége, valamint hatékony szakmai együttműködése elismeréséül

Forrás: BvOP

VÍGH ANDREA Úrhölgynek,
a Szeged-Csanádi Egyházmegye hitoktatójának,

kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül munkatársi címet adományozott

Forrás: BvOP

SAUTEKNÉ CSEH ILDIKÓ Úrhölgynek,
a Jogi és Adatkezelési Főosztály ügykezelőjének,

a migrációs helyzet kezelésében és az ideiglenes határzár építésében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül országos parancsnoki dicséretben és ajándéktárgyban részesítette

Forrás: BvOP

NAGY ZOLTÁN bv. őrnagyot,
a Bv. Holding Kft. osztályvezetőjét,

a migrációs helyzettel kapcsolatban kialakított tranzitzónák telepítésével összefüggésben végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül
országos parancsnoki dicséretben és ajándékutalványban részesítette

Forrás: BvOP

FEKETE GÁBOR Urat,
a Műszaki és Ellátási Főosztály főelőadóját,

Forrás: BvOP

VARGA PETRA VERONIKA Úrhölgyet,
a Műszaki és Ellátási Főosztály főelőadóját.

a migrációs helyzet kezelésében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül országos parancsnoki dicséretben és ajándékutalványban részesítette

Forrás: BvOP

BUNFORD TAMÁS ELEMÉR c. bv. őrnagyot,
a Szegedi Fegyház és Börtön fegyelmi és nyomozótisztjét,

Forrás: BvOP

HANZELIK-HORVÁTH ADRIENN bv. századost,
a Duna-Mix Ipari, Kereskedelmi és Szolgálatató Kft. üzemvezetőjét,

Forrás: BvOP

SZABÓ JÁNOS PÉTER bv. századost,
a Szegedi Fegyház és Börtön kiemelt főelőadóját,

Forrás: BvOP

KOLONICS ATTILA c. bv. törzszászlóst,
a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. művezetőjét,

Forrás: BvOP

RÚZSA SZABOLCS bv. törzszászlóst,
a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főfelügyelőjét,

Forrás: BvOP

CSIZOLSZKI TAMÁS c. bv. főtörzsőrmestert,
a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét,

Forrás: BvOP

SZURMA ANDRÁS c. bv. főtörzsőrmestert,
az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét,

Fotó: BvOP

TÓTH ÁPRÁD JAKAB c. bv. főtörzsőrmestert,
a Nagyfa-Alföld Mezőgazdasági és Vegyesipari Kft. gépjárművezetőjét,

Forrás: BvOP

KLEIN ATTILA bv. törzsőrmestert,
a Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft. művezetőjét,

Forrás: BvOP

DR. VÁMOSI-NAGY DALMA Úrhölgyet,
a Bv. Holding Kft. jogi előadóját,

kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül országos parancsnoki dicséretben és ajándéktárgyban részesítette

Forrás: BvOP

NEMSZILAJ SÁNDOR bv. ezredest,
az Ipoly Cipőgyár Termelő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját,

Forrás: BvOP

DOMIN ÁGNES bv. alezredest,
Közgazdasági Főosztály osztályvezetőjét,

Forrás: BvOP

GLÖCKL ZOLTÁN c. bv. alezredest,
Biztonsági Szolgálat főügyeletesét,

Forrás: BvOP

SIPOS JÁNOS bv. alezredest,
Humán Szolgálat szolgálatvezető-helyettesét,

Forrás: BvOP

KÖNTÖS JÓZSEF bv. őrnagyot,
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjét,

Forrás: BvOP

KŐVÁGÓ ANDRÁSNÉ bv. őrnagyot,
Műszaki és Ellátási Főosztály kiemelt főreferensét,

Forrás: BvOP

PINTÉR ZSOLT c. bv. őrnagyot,
Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadóját,

 Forrás: BvOP

STEFÁN LÁSZLÓ c. bv. őrnagyot,
Márianosztrai Fegyház és Börtön fegyelmi és nyomozótisztjét,

Forrás: BvOP

SZILASSY ROLAND c. bv. őrnagyot,
Fogvatartási Ügyek Szolgálata megbízott kiemelt főreferensét,

Forrás: BvOP

SÖVÉNY ZOLTÁN Urat,
Ellenőrzési és Fegyelmi Ügyek Főosztálya főelőadóját,

Forrás: BvOP

LAJOS LÍVIA Úrhölgyet,
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága előadóját,

Forrás: BvOP

GESZTI KRISZTINA Úrhölgyet,
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága előadóját,

a büntetés-végrehajtási szervezettel történő hatékony és eredményes szakmai együttműködése elismeréséül

Forrás: BvOP

Gratzer-Sövényházy Edit r. alezredest,
a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács titkárságvezetőjét,

a TÁMOP 5.6.2. és 5.6.3. azonosító számú kiemelt projekt keretében foglalkoztatottakkal összefüggő humánigazgatási feladatok hosszabb időszakon át végzett színvonalas és eredményes végrehajtása elismeréséül

Forrás: BvOP

HEINTZ ADÉL bv. őrnagyot,
a Humán Szolgálat kiemelt főreferensét,

kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül országos parancsnoki dicséretben és ajándékutalványban részesítette

Forrás: BvOP

DREXLER BERNADETT bv. őrnagyot,
a Stratégiai, Elemzési és Tervezési Főosztály kiemelt főreferensét,

 Forrás: BvOP

SZŰCS KRISZTINA c. bv. főtörzszászlóst,
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet szakápolóját,

Forrás: BvOP

MARTON OTTÓ c. bv. főtörzszászlóst,
az Informatikai Főosztály mb. kiemelt főreferensét,

Forrás: BvOP

JOÓNÉ CSOMA ILDIKÓ c. bv. törzszászlóst,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadóját,

Forrás: BvOP

LEHOCZKY IMRE bv. törzszászlóst,
a Budapesti Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjét,

Forrás: BvOP

SZABÓ ZOLTÁN c. bv. törzszászlóst,
a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonságtechnikusát,

Forrás: BvOP

TÓTH KÁROLY bv. törzszászlóst,
a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét.

Forrás: BvOP

LAKOS DÁVID c. bv. zászlóst,
a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadóját,

Forrás: BvOP

MORZSIKNÉ SAÁS ANDREA c. bv. zászlóst,
a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház szakápolóját,

Forrás: BvOP

SULYOK  ATTILA c. bv. főtörzsőrmestert,
a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kutyavezetőjét,

Forrás: BvOP

HOLCZER TIBOR c. bv. főtörzsőrmestert,
a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet foglalkoztatási felügyelőjét,

Forrás: BvOP

JERZSABEK MARIANNA ÉVA Úrhölgyet,
a Központi Szállítási és Nyilvántartási Főosztály előadóját,

Forrás: BvOP

TOLLÁR ANIKÓ Úrhölgyet,
a Közgazdasági Főosztály előadóját,

Forrás: BvOP

BIRÓ TIBOR Urat,
a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja előadóját.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció