Elismerések október 23-a, nemzeti ünnepünk alkalmából

Publikálva: 2016. október 21.

A Márianosztrai Fegyház és Börtön parancsnoka elismeréseket adott át nemzeti ünnepünk, október 23-a hatvanadik, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának huszonhetedik évfordulója alkalmából megrendezett helyi ünnepségen.

Biczó László büntetés-végrehajtási dandártábornok, intézetparancsnok ünnepi köszöntőjében a felsorakozott tiszthelyettesek és közalkalmazottak munkáját méltatta. Elmondta, hogy a jelenlévőket közvetlen elöljáróik javasolták az elismerésre.

Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

A megemlékezés során elhangzott, hogy Márianosztra illetve az intézet maga is a forradadalom egyik helyszíne volt, hiszen 1956. október 23-án az itt fogvatartott összes polikiai foglyot, külső fegyveres behatásra az akkori parancsnok szabadon engedte. Az intézetben csupán ötvenöt "köztörvényes" bűnelkövető maradt.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció