Elnyertük a Legjobb Női Munkahely különdíját

Publikálva: 2016. november 17.

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) 2016. november 17-én tartotta a „Legjobb Női Munkahely 2015” Pályázat ünnepélyes díjátadóját. Az eseményen Tóth Gábor bv. ezredes, intézetünk parancsnoka vehette át a 250 fő alatti munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriájában a „Legjobb Női Munkahely 2015” különdíját.

Fotó: BvOP

A pályázat benyújtásának előzményeiről kérdeztem a szolnoki börtön személyügyi osztályvezetőjét Horváth Ákos bv. alezredest, aki a következőket mondta el:
Megkérdeztük női kollégáinkat, mint a börtön „zord” világában tevékenykedő „kemény” és egyben kedves hölgyeket, mit gondolnak a bv. intézetben tapasztalható körülményekről. A visszajelzések pozitívak voltak, kolléganőink szeretnek itt dolgozni, véleményük alapján elmondható, hogy érvényesülési lehetőségüket, az előttük nyitva álló karrier-utak bejárhatóságát optimális szintűnek érzik, miképpen megbecsültségük és a feléjük forduló figyelmet is, amelyet nap, mint nap tapasztalhatnak férfi kollégáik, vezetőik részéről. A pályázatunk benyújtását követően hölgymunkatársaink egy on-line felületen anonim kérdőívet tölthettek ki.  

Melyek azok a szolgáltatások, feltételek, lehetőségek, amelyek segítik a munkavállalókat, ezen belül is a hölgykollégákat a pihenésben, a családi összetartás elősegítésében, a képzésükben, illetve a „formában” tartásukban?

Minden munkavállalói csoport számára elérhető lehetőséget jelentenek a büntetés-végrehajtási szervezet intézményeiben igénybe vehető rekreációs szolgáltatások, valamint a biztosított kedvezményes üdülési lehetőségek. A meghirdetett képzések elbírálásánál, a 40 év feletti foglalkoztatottak előnyt élveznek az olyan végzettségek megszerzésében, amelyek a fiatalabb generációknál már alapképzettségnek számítanak. Ilyen lehet az ECDL vizsga megszerzése, az internet használatának elősegítése, a különböző nyelvtanfolyamok. A részvételt – a részvételi létszámlehetőségek függvényében – az intézet felajánlja a gyermekgondozási segélyben, illetve gyermekgondozási díjban részesülőknek, készségeik, tudásuk szinten tartása érdekében a gyermekgondozás ideje alatt. -  mondta el az osztályvezető.

A családos munkavállalók részére lehetőséget biztosítunk a soron kívüli szabadságolásra családi okok miatt, valamint munkahelyi családos rendezvényeket szervezünk. Ezen kívül munkatársaink kérelmére megvizsgáljuk a vonatkozó jogszabályok alapján a részmunkaidős, illetve rész-szolgálatteljesítési idős foglalkoztatás lehetőségét is. A családi- és munkahelyi kötelezettségek összehangolásához havi 4 óra munkaidő-kedvezményt is biztosítunk a kettő vagy több, 10 éven aluli gyermeket nevelő vagy legalább egy 10 éven aluli gyermeket egyedül nevelő kollégánknak. A fogyatékos gyermeket nevelők, a tartósan beteg gyermeket vagy tartósan beteg szülőt gondozók számára is fenntartjuk ezeket a lehetőségeket. Természetesen a kedvezmény igénybevétele nem akadályozhatja a foglalkoztatott munkaköri feladatainak ellátását. – jegyezte meg az osztályvezető.
Fotó: BvOP

A modern humánerőforrás-menedzsment optimálisabb működésének elősegítése érdekében szinte minden rendvédelmi szervnél emelkedik a női alkalmazottak száma. A hatékony beillesztésük mind a szervezet, mind az egyén szempontjából fontos. A szolnoki börtönben hogyan alakulnak ezek a mutatók? – kérdeztem Tóth Gábor bv. ezredes,  intézetparancsnoktól.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet nagy hangsúlyt fektet a női munkavállalók foglalkoztatására. Figyelemmel a személyi állomány létszámára és a szolgálati feladatokra a női munkavállalók arányát folyamatosan 30% körül tartja. A női munkavállalókat hivatásos, közalkalmazotti és kormánytisztviselői állományba tudja foglalkoztatni az intézet, és a női munkavállalók a végrehajtói állományban, a középvezetői és vezetői állományban is képviseltetik magukat. Lehetőségünk volt arra is a tavalyi évben, hogy a közfoglalkoztatott programba becsatlakozzunk, így egy női és egy férfi munkaerőt foglalkoztattunk – mondta el a parancsnok.

Milyen egészségmegőrző programok és lehetőségek biztosítottak a személyi állomány számára? 
A munkatársaink részére biztosítja az intézet a kötelező szűrővizsgálatokon történő megjelenést, valamint az egészség megőrzésének érdekében évente egészségnapot szervezünk, ilyenkor főleg véradást, hallásvizsgálatot, vércukorszint mérést, vérnyomásmérést, mozgásszervi szűrést, de még akár légzésfunkciós vizsgálatot is biztosítunk számukra. Rendszeresen tartunk dohányzásmentes napot! Szintén az egészségmegőrzés érdekében női focitornát, kerékpártúrát is szerveztünk korábban, mind intézeti, mind a kollégákból szerveződött egyesület szintjén is. Ezeken kívül  ingyenesen konditermet és kerékpárokat is biztosítunk az állomány részére, valamint tavaly megalapítottuk az „Év sportolója" díjat, amelyet első alkalommal női kolléga nyert el. Az említett egyesületnek egyébként 29 állandó tagja van, amelyből 17 nő. El kell mondjam, hogy az intézet alapfeladataiból adódóan a személyi állományt az átlagosnál nagyobb mértékű stressz éri a munkavégzés során, ezért is fontos az egészségmegőrzés, és ennek kezelése érdekében folyamatosan szervezünk stressz-kezelési tréningeket. Számunkra a kulturális kikapcsolódás is fontos, ezért az intézet folyamatosan hat színházbérletet biztosít minden évadban az állomány részére a Szolnoki Szigligeti Színház előadásaira.

Fotó: BvOP
Milyen egyéb teljesítmény-ösztönző módszerekkel támogatja az intézet a munkavállalókat?
A felvételi eljárások során az intézet minden munkavállaló részére biztosítja a munkaköréhez szükséges iskolai végzettség megszerzését és az ahhoz szükséges tanulmányi szabadidőt. A saját elhatározásból továbbtanulókat is a lehetőségei szerint támogatjuk, ennek érdekében a 2015-ös év folyamán egy női és egy férfi kollégánk tanulmányait tudtuk támogatni. Tavaly az intézet személyi állományából tizenkilencen részesültek – kimagasló teljesítményük alapján – jutalmazásban, akik közül kilencen női munkavállalók voltak - hangsúlyozta a parancsnok. Szeretném elmondani még azt is, hogy a nőnapok alkalmával jómagam és férfi kollégáim is mindig egy szál virággal, esetleg egy kis ajándékkal köszöntjük fel a hölgyeket, de volt már, hogy részükre előadásokat szerveztünk.

Milyen támogatást kapnak a GYES-en, GYED-en lévő hölgy kollégák az intézettől?
Örülök a kérdésnek, személy szerint szívügyemnek tekintem a gyermekvállalást, parancsnokként is abszolút támogatom. A gyermekek születésekor nálunk dolgozó szülőket minden esetben támogatjuk születési segély formájában, e mellett a szülési szabadságon, GYES-en, GYED-en lévőkkel pedig folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Gyermekgondozás céljából illetmény nélküli szabadságról visszaérkezőket minden esetben az eredeti munkakörükbe vesszük vissza, ezzel is megelőzve a munkába állással kapcsolatos bizonytalanságot. A visszatérő nők képzését, a távollét alatt bekövetkezett munkakörhöz kapcsolódó jogszabályi környezeti változásokra történő felkészítést kiemelten kezeljük. A szakterületi vezetők és a személyügyi szakterület a fent említett csoportot kiemelve, de minden munkavállalóra vonatkozóan is egyéni éves képzési tervet készít. – mondta el Tóth ezredes.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült elnyernünk ezt a különdíjat, de a pályázat benyújtása során szerzett információk rávilágítottak arra, hogy a női munkavállalók esélyegyenlőségének bővítése érdekében még mindig vannak lehetőségei az intézetnek. Így ennek fényében tervezzük a helyi képzésünkbe beépíteni az esélyegyenlőségi témakört, továbbá tervezünk egy új programot is, amely a „Bölcső mellett is állományban” címet kapja, amely kiemelt feladatnak fogja tartani majd a gyermekvállalás miatt távollévő nőkkel történő kapcsolttartást. Ezt olyan formában valósítanánk meg, hogy az intézet e-mailen, hírlevelekben fogja majd tájékoztatni az érintetteket a képzési lehetőségekről, az intézeti, egyesületi, illetve civil eseményekről, rendezvényekről. Szeretnénk ezzel is elősegíteni a gördülékeny visszatérést a munka világába.

Fotó: BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció