Ezüstérem a BM strandröplabda versenyén

Publikálva: 2016. július 13.

A büntetés-végrehajtás budapesti 7 fős vegyes csapata a második helyen végzett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprémi Rendőr Sportegyesület által szervezett BM Országos Meghívásos Amatőr Mix Srandröplabda Bajnokságán július 8-án Zánkán.

Az „ezüstös” csapatot Bácskai Zoltán bv. őrnagy (BvOP), Fehér Róbert bv. őrnagy (BvOP), Dr. Eisemann Krisztián c. bv. alezredes (BvOTRK), Dér László bv. hadnagy (Fővárosi Bv. Intézet), Szlábi Ferenc bv. őrmester (IMEI), Bácskainé Ekker Zsuzsanna közalkalmazott (IMEI), valamint Kiss Barbara közalkalmazott (IMEI) alkotta.

Fotó: Policesport.hu

Rajtuk kívül a BUFA Kft. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet röplabdásai is részt vettek a küzdelmekben.

Fotó: BvOP

Az Országos Parancsnokság, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a Fővárosi Bv. Intézet, valamint az Oktatási Központ állományába tartozókból álló csapat első ízben szerepelt hasonló versenyen, és csupán a torna győztesétől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzőseitől kapott ki. A csapattagok egybehangzó véleménye szerint a remek szereplésnek köszönhetően biztosan lesz még folytatás.

Fotó: Policesport.hu

Az ötödik alkalommal megrendezett tornán 4 fős csapatok játszottak egymás ellen. Időt kérni 4 alkalommal, cserélni pedig 2 alkalommal lehetett egy meccsen. A kikötések között szerepelt még, hogy a mérkőzések során mindvégig egy hölgynek legalább a pályán kell tartózkodnia, de azt is megszabták a szervezők, hogy sportegyesületi tagok közül a pályán egy időben maximum két játékos tartózkodhat.

Fotó: BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció