Fegyelmi cselekmények megelőzése és kezelése

Publikálva: 2017. augusztus 17.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet együttműködve a Szollak Kft.-vel a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által meghirdetett „Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” című kiírásra a „Felkészítjük, jóváteszi!” (BM-16-MI-0052) címmel benyújtott pályázatán az elnyert támogatási összegből színes projektet állított össze a fogvatartottak, illetve a személyi állomány részére. Ennek egyik eleme a jóvátételi program.

Az elnyert 1.044.982 forintos támogatási összegből megvalósuló projekt a fogvatartottak részére szervezett csoportos művészeti foglalkozások (roma hagyományőrző zenecsoport, képzőművészeti csoportfoglalkozás, meseterápiás foglalkozás), jóvátételi programok mellett különös figyelmet fordít a fegyelmi cselekmények megelőzésére, illetve megfelelő kezelésére.
Az intézeti sajátosságok kapcsán gyakran kerül fókuszpontba a fogvatartottak között a fegyelemsértési ügyek felszaporodása. Intézetünk az észak-alföldi régióban található, ahol területileg a bűnelkövetők száma az országos bűnügyi statisztikai adatok alapján nagyobb fertőzöttséget mutat. Intézetünk végzi az előzetes letartóztatással kapcsolatos büntetés-végrehajtási feladatokat, s a büntetőügyek felszaporodása kapcsán gyakran küzd a túlzsúfoltsággal. Ez a jelenség pedig az országos felmérések szerint szorosan együtt jár a börtönön belüli fegyelmi cselekmények (károkozás, erőszakos cselekmények egymás sérelmére) számának emelkedésével.
A reintegrációs tisztek feladata ezen cselekmények kivizsgálása, ennek kapcsán pedig felmerült az igény arra, hogy alternatívákat keressenek a fogvatartottak közötti konfliktusos helyzetek kezelésére. 

Forrás: Intézet

A mediációs képzés a szervezet céljainak megvalósításához úgy járul hozzá, hogy az alternatív konfliktuskezelés módszerét adja át a képzés résztvevőinek. A pályázati projekt keretében a személyi állomány hat tagja válik jogosulttá mediációs esetek önálló vezetésére, a képzés gyakorlatorientált és saját esetek bemutatására, megbeszélésére is biztosít lehetőséget.
A Williams Életkészség Tréning levezetésének elsajátítását a pályázati projekt során a személyi állomány négy tagja kezdi meg. A tréningmódszer elsajátítása hathatós eszköz lehet a fogvatartottak közötti fegyelmi cselekmények megelőzésében, az érzelmi tudatosság fejlesztésén és a problémás helyzetek csoportos elemzésén keresztül. A projekt keretein belül 15 fogvatartott vesz részt csoportos tréningen. A csoportok összeállításánál kifejezetten törekedtünk arra, hogy problémás magatartást (szerhasználat, agresszivitás, önkárosítás) mutató és változási motivációval rendelkező fogvatartottak legyenek többségben a résztvevők között.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció