Fogvatartottak a világot jelentő deszkákon

Publikálva: 2018. szeptember 24.

Szeptember 22-én a Színházak Éjszakája programsorozat egyik legkülönlegesebb eseményeként a hazai börtönszínjátszás legjobbjai debütáltak a ferencvárosi Pinceszínház színpadán. A tököli elítéltek az augusztus 17-én megrendezett III. Országos Börtönszínházi Találkozó győztes előadásával léptek fel, míg a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Fórum Színházának tagjai egy interaktív bűnmegelőzési előadást mutatták be a nagyérdeműnek.

Fotó: BvOP

A Színházak Éjszakájának programjába Kirág-lak címmel bekerülő előadás nem csupán azért volt különleges, mert színjátszói börtönbüntetésüket töltő fiatal- és felnőttkorú elítéltek voltak, hanem azért is, mert a darabot a tököli fegyintézet reintegrációs tisztje, Nagy Klára Katalin bv. százados írta és Csizmadia Csaba bv. századossal közösen a legkisebb részletekre is kiterjedő finomításokkal, hosszú hónapok munkájával állították színpadra. A fiatalkorú fogvatartottak személyiségfejlődését nagymértékben segítette az, hogy a nagykorú társaikkal közösen dolgozhattak, így megismerkedhettek a felnőttek látószögével, nézőpontjával, tanulva az érettebb emberek életfelfogásából.

Fotó: BvOP

Az immár 8 éve működő Fórum Színház bűnmegelőzési céllal készített darabjában a közönség is aktívan részt vett: István Károlyné, a balassagyarmati börtön oktatásszervezője ugyanis a darab tetőpontján lépésről lépésre világította meg a nézők számára a történet erkölcsi és morális buktatóit, a kérdésekre pedig a nézőkkel közösen találtak válaszokat. Ezt követően mindenki szemtanúja lehetett a szomorú végkifejletnek is.

Fotó: BvOP

A fellépések előzményeként az augusztus 17-én immár harmadik ízben megrendezett kreatív energiákat megmozgató és a társadalmi visszailleszkedést nagyban elősegítő országos börtönszínházi seregszemle szolgált, amelyre majd minden hazai fegyintézet jelentkezett. A színházi versenyhez szám szerint 16 börtön színjátszótársulata, és közel 150 fogvatartottja csatlakozott, az előadások színrevitelében pedig a büntetés-végrehajtás reintegrációs tisztjei mellett drámapedagógusok és elismert színművészek és rendezők is részt vettek.



Minden hazai börtönben működik irodalmi és színjátszó szakkör. Elsősorban a szabálykövető és jó magaviseletű, önkéntes alapon jelentkező fogvatartottak, a börtönben végzett munka után, szabadidejükben vehetnek részt a próbákon. A csoportok fellépnek a többi rab előtt, és időnként jóvátételi programokon, karácsonykor, húsvétkor, vagy éppen anyák napján készülnek műsorral az időseknek, árváknak, betegeknek. Fellépéseiket sokszor még adománygyűjtésre is felhasználják, s az így befolyt összegből támogatják a rászorulókat.



A bv. intézetekben működő színtársulatok és drámacsoportok egy sajátos színfoltot jelentenek a reintegrációs munkában, hatékony eszközei az elítéltek személyiségének jobb irányba mozdításának. A színjátszás magabiztosabbá és együttműködőbbé teszi az elítélteket, fejleszti beszédkészségüket, növeli kreativitásukat, de a fegyelemre és a koncentrációra is jótékony hatással van. Nem csoda, hogy annak eredményeit már jó ideje a börtönök falai mögött is igyekeznek kamatoztatni. A szegedi Csillagbörtönben megalakult első hazai börtönszínjátszó társulat, az Álló Idő Színház 1989-es ténykedése óta már számos helyen bizonyította létjogosultságát a projekt.

Fotó: BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció