Fogvatartottak dolgoznak az intézet felújításán

Publikálva: 2017. augusztus 25.

A megyei intézet egyik zárkájában fogvatartottak dolgoznak azon, hogy a helyiség állapota a korábbiakhoz képest jelentősen javuljon. Felújítják a padozatot, festik a falat. Mindezt költségvetési munkáltatás keretében, a házi műhely dolgozói végzik. A munkavégzés felügyelet mellett történik.

A börtön épülete több mint száz éves múltra tekint vissza. Ahogy minden más koros építmény, ez is folyamatos karbantartást és felújítást igényel. A munkálatokat éves szinten, előre elkészített programterv alapján végzik azok a fogvatartottak, akiket az intézet egészségügyi alkalmasság, valamint iskolai végzettség alapján arra alkalmasnak minősít.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A költségvetési munkáltatás keretén belül a háziműhely mellett a konyhán és a raktárban is dolgoznak. Természetesen az ilyen jellegű munkáért munkadíj is jár. Ahogy a civil életben, ebből a pénzből a fogvatartottak a napi szükségleteikre is fordíthatnak bizonyos összeget. Ilyen például a telefonálás és a vásárlás költsége, illetve ebből kerül levonásra a rabtartás is.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció