Fogvatartottak újítják fel a látogatóhelyiséget

Publikálva: 2015. szeptember 22.

A társadalomba való visszatérés és sikeres beilleszkedés egyik kulcsa a szabadságvesztés büntetés ideje alatt is megmaradó kapcsolattartás. Ennek egyik lényeges eleme a látogatófogadás, mely leginkább az intézetben erre kijelölt helyen történhet meg. A hajdani kolostor ódon falai között lévő látogatóhelyiség már igen megkívánta a felújítást. A pályázati forrásból részben támogatott munkálatok első szakaszában a várakozóhelyiség vált gyermekbarátabbá.

A felújítás a bv-s körökben már sokat emlegetett „A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje” című TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt támogatásával indult meg. Több évtizedes vakolat vált le a falakról. Forrás: Márianosztrai Fegyház és BörtönÚj, tiszta, világos. Forrás: Márianosztrai Fegyház és BörtönTermészetesen fogvatartottak betonoztak, vakoltak, járólapoztak, de a villanyszerelési és famunkákat is ők készítették el. A munka fontosságának hangsúlyozása, a munkáltatásban való részvétel támogatása szintén kiemelt feladata a büntetés-végrehajtásnak.
A felújítás második szakaszában várhatóan maga a látogatófogadásra kijelölt helyiség újul meg és alakul át a kor és az új bv. kódex által sugallt reintegrációs szellemiségnek megfelelően.

Gyereksarok kicsiknek. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció