Gyertyaszentelés és Balázs-áldás

Publikálva: 2017. február 6.

Február hónapban két katolikus egyházi ünnepről emlékezett meg liturgia keretében az intézet börtönlelkésze, Nagy Imre tisztelendő úr.

Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén, Gyertyaszentelő Boldog Asszony napján ünnepi liturgia keretében gyertyaszentelést végzett az intézet lelkésze. Ezen az ünnepen az egyházi hagyomány együtt van jelen a népszokásokkal, így most a résztvevő fogvatartottak egyszerre mindkettőt megismerhették. Ez is segítette őket az ünnep fő mondanivalójának – Urunk bemutatásának - megértésében, befogadásában. Áhítattal vettek részt a szertartáson, gazdagodván lelkiekben és ismeretekben.

Gyertyaszentelés Forrás: Intézet

Február 3-án Szent Balázs vértanú püspök emléknapján az imaterem ismét megtelt érdeklődő fogvatartottakkal. Bár szent Balázs emléknapja nem tartozik a nagy egyházi ünnepek közé, azonban az idők során a hozzákapcsolódó szokás, a Balázs-áldás igen népszerűvé, és így fontossá tette a hívők számára. Ezért intézetünkben is évről-évre Balázs-áldásban részesülhetnek ünnepi liturgiához kapcsolódva a fogvatartottak. A jelenlévők örömmel, áhítattal és kellő komolysággal járultak az áldáshoz - mondta el Nagy Imre atya.

Balázs-áldás Forrás: Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció