Ülésezett a humán szekció

Publikálva: 2017. november 29.

A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben 2017. november 23-án tartotta ülését a Magyar Börtönügyi Társaság Humán szekciója. A rendezvényen 32 fő vett részt.

Első előadó Illés Róbert, a nemzetközi pályázatok szakértője, projektvezető volt. Az előadás átfogta a 2020-ig megnyíló, esetlegesen a büntetés-végrehajtást is érintő pályázati lehetőségeket. Részletesen kifejtésre kerültek az Európai Bizottság által elfogadott operatív programok, valamint a Széchenyi Terv jelenlegi statisztikai helyzete. Kiemelt hangsúlyt kapott az előadásban a számos büntetés-végrehajtási szervezetet is érintő fotovoltaikus rendszerek kiépítését támogató KEHOP-5.2.11. pályázat.
Az előadó konkrét tanácsokkal, javaslatokkal látta el az érdeklődőket a pályázati anyagok összeállításának érdekében. Felhívta a figyelmet a fontos feladatokra, hibalehetőségekre egy-egy pályázati anyag összeállításánál. Az előadás végén az érdeklődők megismerhették az Elektronikus Pályázó és Kommunikációs Rendszer működését.

Második napirend a Kockázatelemzési- és Kezelési Rendszer (KEK rendszer) működéséről és a progresszív rezsimszabályokról szólt. Az előadó Somogyvári Mihály bv. alezredes volt. Az előadásból kiderült, a Büntetés-végrehajtási Szervezet eddig nem rendelkezett arra vonatkozó mérésekkel és adatokkal, hogy a szabadságvesztését megkezdő fogvatartottak milyen visszaesési kockázattal rendelkeznek, és az sem volt mérhető, hogy az elítélt a fogva tartása során milyen fejlődésen, változáson megy keresztül. Az előadó hangsúlyozta a prediktív mérőeszköz lehetőségeit az ehhez szükséges kérdőíves felmérés bemutatásával.

A kivetített diákból kiderült, hogy a kockázatelemzési és kezelési rendszer célja a büntetés-végrehajtás hatékonyságának növelése, az eredményes reintegráció, illetve a visszaesések számának csökkentése, minimalizálása.
Kiemelt hangsúllyal hallgathatták a jelenlevők az egyes rezsim kategóriák jellemzőit és az ezekbe történő besorolások fontosságát.
Somogyvári Mihály a KEK rendszer kapcsán ismertette a környező országok gyakorlatát, az azokban a rendszerekben rejlő lehetőségeket is.

Az előadások után a résztvevőknek bemutatták a bv. intézet II. számú objektumát.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció