II. Márianosztrai Börtöncursillo

Publikálva: 2016. november 23.

Egy évvel ezelőtt, 2015 májusában Magyarországon először a Márianosztrai Fegyház és Börtönben tartották meg a Cursillo hétvégét a maga teljességében. A tizenhárom jelöltből azóta többen szabadultak. Idén hat elítélt kapott lehetőséget arra, hogy a három napos lelkigyakorlaton részt vegyen.

Erre az időszakra a résztvevő fogvatartottak külön zárkában kerültek elhelyezésre, hogy az elmélyülést ne zavarják a börtönbeli élet adottságai. A munkatársak, akik a Cursillót vezették, szó szerint belekóstoltak a fegyintézet életébe, mert bár az intézeten kívül aludtak, a nap legnagyobb részét a fogvatartottakkal töltötték, osztoztak nemcsak örömeikben és bánataikban, de ugyanazt az ételt is ették, amit a fogvatartottak ezeken a napokon kaptak.Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

A Cursillo erőteljes szembesülés önmagunkkal, Istennel és a világgal. Megtapasztalhatjuk benne nemcsak saját életünk elhibázottságát, hanem Isten feltétlen szeretetét és irgalmasságát, amelyet Jézus Krisztus keresztjében mutatott meg. A környezet és a körülmények a cursillista számára e szeretettől indítva nem akadályként, hanem feladatként jelennek meg. A megtapasztalt szeretet gyógyító ereje arra ösztökél, hogy továbbadjuk.Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Az Irgalmasság Rendkívüli Szentévének ez az eseménye a büntetés-végrehajtás reintegrációs céljaival egybevágva a teljes ember megtérésére irányul, azt a reményt adva meg az elítélteknek, amely – Ferenc pápának a Fogvatartottak Jubileumán elmondott beszéde szerint – először Isten tulajdonsága: „Ha tehát Isten remél, akkor a reményt senkitől sem lehet elvenni, mert a remény az erő az előrehaladáshoz; a remény ad feszülést a jövő felé az élet átalakítására; a remény lendít a holnap felé, hogy a szeretet, amellyel mindenek ellenére szeretve vagyunk, újból utunkká válhasson… Egyszóval a remény a bizonyítéka Isten irgalmassága belső erejének, ő ugyanis azt kéri, hogy nézzünk előre, és győzzük le – hittel és őrá hagyatkozással – a rossz és a bűn vonzását.”

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció