Játszótéri jóvátétel

Publikálva: 2016. április 6.

Április 6-tól két napon keresztül végeztek elítéltek karbantartási, festési, felújítási munkálatokat a Nefag Zrt. Szolnoki Erdészetének erdei játszóterén.

Forrás: Intézet

Az a tény, hogy elítéltek végeznek városszépítési és hulladékgyűjtési munkákat a város területén, már nem kelt meglepődést a városlakók számára, hiszen már 2009 óta létezik az együttműködés az Önkormányzat és az intézet között, amely alapján minden hónapban, több napon keresztül, önként jelentkező és kiválasztott elítéltekkel végzünk, akár parkgondozási, vagy temetői karbantartási munkálatokat.

Forrás: Intézet

Azonban a mostani alkalom mégis eltér a fentiektől, ugyanis ezúttal jóvátételi program keretében kereste intézetünk kereste meg a Nefag Zrt. Szolnoki Erdészetét, hogy segítséget nyújtsunk az erdei játszótér karbantartási, festési munkálataiban. Az elítéltek erre a programra is önként jelentkeztek és szabadidejük terhére vállalták a munkát. A program alapfilozófiája, hogy az elítélt szabadságvesztésének ideje alatt nem tudja kártalanítani az általa elkövetett bűncselekmény sértettjét, így mint szimbolikus jóvátétel útján a közösség, a társadalom felé kifejezett jóvátételi munkavégzésével fejezi ki megbánását, törlesztését, illetve visszailleszkedési szándékát a társadalomba, ezzel elősegítve saját reintegrációját.

Forrás: Intézet

A programon részt vevő elítéltek nagy örömmel és munkakedvvel kezdtek neki a kerítésfestésnek, a játszótér fajátékainak festésének, és közben arról beszélgettek, hogy ugyan hány gyermek és család fordulhat meg a játszótéren hetente. A Szolnoki Erdészet igazgatójának tájékoztatása alapján több száz vendége van a játszótérnek havonta és biztosan nagy örömmel fogják fogadni a felújított játékokat az odalátogatók. Végezetül megemlítendő, és ezúton is megköszönjük a Nefag Zrt. Szolnoki Erdészetének, hogy már hosszú ideje biztosít karácsonykor fenyőfákat intézetünknek.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció