Jól dolgozott tavaly a büntetés-végrehajtás

Publikálva: 2015. január 28.

Törvényes, fegyelmezett, csendes, nehéz, botránymentes volt a büntetés-végrehajtás tavalyi munkája - jelentette ki Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a szervezet szerdai állományértekezletén Budapesten.

Az államtitkár csillagos ötösre értékelte a büntetés-végrehajtás múlt évi tevékenységét.

Forrás: Apró Andrea, BvOP

Felidézte: 2014 a büntetés-végrehajtás életében rendkívüli év volt, miután 2013 decemberében az Országgyűlés elfogadta a bv-kódexet, amely korszerűbb és jobb büntetés-végrehajtást eredményezhet. Hozzátette: a tavalyi év ugyanakkor nehéz is volt a szervezet számára, mert a szigorodó büntetőpolitika miatt a túlzsúfoltság egyre magasabb szintre ért, amit nem könnyű ellensúlyozni. A büntetés-végrehajtás többéves tervet készített a zsúfoltság csökkentésére, ennek igyekeztek megfelelni a múlt évben is, a férőhelyek száma összesen további 1600-al nő, amely a kormány és a társadalom egyre jobb gazdasági lehetőségeihez mérten a gyorsuló férőhelybővítést mutatja.

Forrás: Apró Andrea, BvOP

Az államtitkár előrevetítette: 2015 sem lesz könnyű a szervezet számára, de azt örvendetesnek nevezte, hogy a sok elvárás mellett a fegyveres szervekre vonatkozó életpályamodell bevezetésével anyagi megbecsülést is kapnak az állomány tagjai. Hangsúlyozta: az összesen mintegy 64 ezer tagú hivatásos állomány tagjai átlagosan 30 százalékos jövedelemnövekedésre számíthat, a tervek szerint pedig ezt követően a juttatásuk évente öt százalékkal nő. Így öt év alatt 50 százalékkal nő a jövedelmük - ismertette.

Csóti András, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vezetője évértékelőjében többek között az intézetek csökkenő zsúfoltságáról, a foglalkoztatott fogvatartottak arányának növekedéséről beszélt, illetve arról, hogy múlt évben a köznyugalmat megzavaró rendkívüli esemény nem történt a börtönökben.

Forrás: Apró Andrea, BvOP

Bevezetőjében azt mondta: a múlt évet meghatározta a bv-kódex elfogadását követően a jogszabályokhoz kapcsolódó rendeletek kidolgozásának elősegítése, valamint a belső szabályozások átdolgozása. A jogi szabályozás teljessé vált, az idén januárban hatályba lépett új törvény bevezetése zökkenőmentesen megtörtént - hangsúlyozta.

Hozzátette: a fő feladat tavaly az állomány felkészítése volt az új joganyagból, amelyből a szervezet minden tagja sikeres vizsgát tett.

Kiemelte a büntetés-végrehajtás tevékenységi körének bővülését is, tavaly a szervezeten belül 30 pártfogó kezdte meg a munkáját.

A foglalkoztatásról szólva azt mondta: a 2013-as 75 százalékról 80 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik részt vesznek a termelő munkában vagy tanulnak. Külön megemlítette, hogy a foglalkoztatás bővítése további feladat, s a cél, hogy a munkaképes elítéltek mindegyike dolgozzon.

A zsúfoltsággal kapcsolatban azt mondta: 2015 első negyedévében 600 új férőhelyet adnak át a Budapesten, Martonvásáron és Szombathelyen, további két jelentős beruházást terveznek Szirmabesenyőn és Solton. Az átlagos fogvatartotti létszám 18 204 fő volt, amely ugyan meghaladta az egy évvel korábbit, de a férőhely-bővítési program segítségével a zsúfoltság aránya a 2013-as 143 százalékról 141-re csökkent. A fogvatartottak között csökkent a fiatalkorúak létszáma, a nők 7 százalékos aránya nem változott, a nem magyar állampolgárságú fogvatartottaké ugyanakkor nőtt. Szintén nőtt a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek száma: 49-en vannak, akik nem szabadulhatnak, mellettük 263 olyan fogvatartott van, akik életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, de a rájuk kiszabott ítélet során nem zárták ki, hogy a későbbiekben feltételesen szabadlábra kerülhessenek.

Csóti András hangsúlyozta: továbbra is zéró toleranciát hirdetnek a korrupció és a fogvatartottak bántalmazása terén, szerinte a fegyelmi helyzet javult a múlt évben.

Fotó: Apró Andrea, BvOP

A rendkívüli esetekről elmondta: az emelkedő fogvatartotti létszám ellenére eredményesen tudtak fellépni az öngyilkosságok ellen: tavaly hatan végeztek magukkal az intézetekben, további 49-en pedig súlyosan károsították magukat, de az ő életüket az őrök beavatkozásával sikerül megmenteni. Volt két fogolyszökés is a múlt évben, mindkét esetben alacsony végrehajtási fokozatban levő elítélt szökött meg külső munkahelyről, de a társszervek segítségével rövid időn belül mindkettejüket elfogták.

(MTI)

Fotó: Apró Andrea, BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció