Jóvátétel a Janus Pannonius Múzeumban

Publikálva: 2018. október 10.

A pécsi belváros egyik neoreneszánsz épületében, Magyarország egyik legnépszerűbb festőjének, Csontváry Kosztka Tivadarnak a műveit kiállító múzeumban valósult meg az idei év második felében az elítéltek közösségi jóvátételi programja.

2018. október 8. és 10. között két felnőtt korú és két fiatalkorú elítélt jelentkezett önként a jóvátételi munkára. A Csontváry Múzeum alagsorának felújítása miatt az ott lévő építési törmeléket, hulladékot gyűjtötték össze konténerbe, azért, hogy ezek elszállítását megkönnyítsék a Múzeum számára.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Jóvátenni annyit jelent, hogy a bűncselekmény elkövetésekor okozott kárt vagy sérelmet az elítélt igyekszik helyreállítani, kompenzálni. A jóvátételnek eme formája nemcsak a Múzeum fenntartóinak nyújt segítséget, hanem közvetett módon a kiállítást látogató embereknek is. A tevékenység tehát sokakat érint. Az elítéltek azért is vállalják az ilyen jellegű munkavégzést, mert a reintegrációs program célja, hogy a közösségi értékekhez, érdekekhez való elkötelezettségükről számot adhatnak, illetve hogy tetteikért tudatosan felelősséget vállalva szeretnék azt jóvátenni, még ha csak szimbolikus módon is, hiszen a sikeres reintegrációhoz , a visszaesés kockázatának csökkentéséhez ez a magatartásforma elengedhetetlen.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A Janus Pannonius Múzeumban nyílt meg a magyar festészet talán legkülönösebb egyéniségének, Csontváry Kosztka Tivadarnak (1853-1919) kiállítása. A jóvátételi munkában résztvevők számára a Múzeum Igazgatósága lehetőséget adott arra, hogy meglátogathassák a gyűjteményt.

Fotó: Baranya Megyei Bv. intézet

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció