Közösségi jóvátételi program, első felvonás

Publikálva: 2018. május 24.

Felnőtt és fiatalkorú elítéltek önként jelentkezésével valósult meg az a szabadtéri jóvátételi munka,melyet négy napon át végeztek a pécsi fogvatartottak.

Az idei év első félévében, május 22. és 25. között szervezett közösségi jóvátétel helyszíne a pécsi Káptalan utcai Szabadtéri színpad területén volt, melyet a karbantartási, gyomirtási, tisztítási munka elvégzése után a nagyközönség használatba vehet.

 Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A helyi közösség számára szervezett reintegrációs program célja a fogvatartott szembesítése az általa elkövetett bűncselekménnyel, tudatosságának növelése és felelősségvállalásának elősegítése. A szimbolikus módon nyújtott jóvátétel során, a bűnmegelőzési hatás elősegítése érdekében erősödik a fogvatartottakban a közösségi értékekhez és érdekhez való elköteleződés. Jóvátenni annyit jelent, hogy a bűncselekmény elkövetésekor okozott kárt vagy sérelmet az elítélt igyekszik helyreállítani, kompenzálni, még ha csak szimbolikusan is. A megfelelő reintegrációhoz elengedhetetlen, hogy az elkövető megbánja bűntettét és azt szeretné jóvátenni.

Intézetünk együttműködési megállapodást kötött a GerillArt Kultúrális Közhasznú Egyesülettel, akik közreműködésével megvalósulhatott a fogvatartottak jóvátételi munkában való részvétele a helyszínen.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció