Látogatás és családi nap Sopronkőhidán

Publikálva: 2016. május 30.

22 fogvatartott vehetett részt a családi nappá bővített látogatáson a sopronkőhidai börtönben.

Az elmúlt hétvégén 22 fogvatartott kapott arra lehetőséget, hogy az eddigiektől eltérő módon, egy háromórás családi nap keretében találkozhasson hozzátartozóival. A rendhagyó beszélő most nem falak között a látogató teremben, hanem a szabadban, a fogvatartotti sportpályán lett megtartva.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
A jó magaviseletű, aktívan dolgozó, kiváló kapcsolattartású fogvatartottak ezen a napon még tovább erősíthették családi kapcsolataikat. A szervezők igyekeztek minden korosztálynak a kedvében járni, és rengeteg színes programmal, játékkal, feladattal készültek. Míg a fiúk fociztak, addig a lányok röplabdázhattak, tollasozhattak, majd asztaliteniszben is kipróbálhatták a tudásukat. A legkisebbek a játékautóknak örültek a legjobban, de örömmel gyurmáztak, színeztek és festettek is.  A nagyobb gyerekek már szívesebben kártyáztak, dominóztak és sakkoztak. A programra előkészített összes puzzle-t sikerült kirakniuk. A sorversenyeken szülők és gyerekek lelkesen végezték a bohókás feladatokat.

A különböző játékok végeztével a családok sétával és beszélgetéssel próbálták kipihenni a mozgás okozta fáradalmaikat. Jó ötletnek bizonyultak a kihelyezett padok is, amelyeken az egész család kényelmesen elfért. Előkerült egy-egy meséskönyv is, és a máskor zord tekintetű fogvatartottak kedvesen, mosolygósan, szeretettel meséltek gyermekeiknek.
A beszélő végeztével egyöntetű volt a vélemény, miszerint jól bevált az újítás, hiszen elítélt és hozzátartozó is mind maximálisan igyekezett alkalmazkodni az előírásokhoz. A fogvatartottak részéről pedig megfogalmazódott a gondolat, hogy számukra is jövedelmező betartani a szabályokat, hiszen egy ilyen beszélő óriási lelki erőt tud adni a büntetés további töltéséhez.       

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció