Lelkészi találkozónak adott otthont a Váci Fegyház és Börtön

Publikálva: 2015. július 23.

Hajdú Miklós, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön lelkészének szervezésében, háromnapos konferencia keretén belül, Vácott találkoztak az ország katolikus lelkészei.

Látogatásuk alkalmával megtekintették a Váci Fegyház és Börtönben kiemelkedő eredményeket elért APAC-körletet, valamint az intézet történelmi épületeit, a Kápolnát és a Doberdó-körletet.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A szakmai tanácskozáson résztvevő 21 fős társaságot a Váci Fegyház és Börtönben lelkészi szolgálatot végző Gottfried Richárd fogadta, aki nagy tisztelettel és büszkeséggel beszélt munkájáról, eredményeikről, melyet Csuka Tamásnéval, az intézetben 20 éven át szolgálatot ellátó lelkésznővel együtt alapoztak meg.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Bíró László püspök úr vezetésével megvitatták a Magyarországon működő börtönmisszió jövőbeni és jelenlegi helyzetét, a szolgálattevők eredményeit, illetve tapasztalatait a börtönpasztorizációról.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A kiemelkedő témák között szerepelt az utógondozás hiányossága, és az emiatt keletkező problémák megoldásának lehetősége is, de a családokkal való kapcsolattartás gyakorlati nehézségei szóba kerültek.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció