Szakmai látogatáson vett részt hazánkban a lengyel bv. szervezet delegációja

Publikálva: 2016. október 27.

2016. október 24-25. között szakmai látogatásra érkezett Magyarországra Patryk Jaki, a lengyel igazságügyi minisztérium államtitkára, valamint Jacek Kitliński tábornok, a lengyel büntetés-végrehajtási szervezet országos parancsnoka. A látogatás fő célja a fogvatartotti munkáltatás rendszerének megismerése volt.

A vendégeket Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok fogadta, majd látogatást tettek a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben és a Pálhalmai Agrospeciál Kft. telephelyein, ahol a munkáltatás különböző formáival ismerkedtek meg.

Fotó: BvOP - Apró Andrea

A látogatás második napján szakmai egyeztetés zajlott, amely során Lajtár József bv. vezérőrnagy, gazdasági és informatikai helyettes vezetésével a delegáció tagjai betekintést kaptak a foglalkoztatás elméleti hátterébe is. Az egyeztetésen részt vett Nagy László a Bv. Holding Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Ótott Annamária bv. ezredes, főosztályvezető is.
A látogatás során Tasnádi László rendészeti államtitkár jelenlétében Csóti András bv. altábornagy munkája elismeréseként  átvette a számára adományozott lengyel állami kitüntetést.

Fotó: BvOP - Apró Andrea

Fotó: BvOP - Apró Andrea

Fotó: BvOP - Apró Andrea

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció