Magas-Bakonyban teljesítménytúráztunk

Publikálva: 2018. szeptember 6.

6 fős Sopronkőhidai Haza-Járó kis csapatunkban mindenki már legalább második alkalommal vett részt a Magas-Bakony teljesítménytúrán.

Pont ezért tudtuk mire számíthatunk. Két biztos pont volt. A Bakony még mindig gyönyörű, és a szervezők profik. Az egyetlen olyan tényező, amit nem tudtunk előre az az időjárás faktor volt. Ahogy közeledett az indulás egyre jobban érett, hogy ez már nem a megszokott nyári kánikulai hétvége lesz, és még az eső is közbeszólhat. Megérkezésünkkor tapasztaltuk, hogy a rendvédelmet nem csak mi képviseljük szervezett formában, hanem a Magyar Honvédségtől is volt egy 8 fős csoport.

Hajnali fél négykor indultunk Sopronból, így viszonylag gyorsan el tudtunk rajtolni. A távot mindenki a saját erejéhez mérten választotta meg. Így lett egy indulónk az 50 km-es és öt a 30 km-es távon.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

A levegő és a környezet csodálatos volt, annak ellenére, hogy az eső egész nap „lógott”, de egy-két csepp kivételével megkímélt minket. Kőris-hegyről lefelé délelőtt háromnegyed 10-kor olyan sötét volt, hogy a fényképet is csak vakuval lehetett megcsinálni.

Idén az alacsony felhők miatt nem láttuk a „golflabdát”. Ez a Kőris-hegy tetején álló radarállomást jelzi. Ilyen lett volna szép időben.

Az utak néhol nem kedveztek a gyors haladásnak, de ezért hívják a Bakonyt többek között „vadregényesnek”, és ha nem lenne ilyen is a terepen akkor nem lenne miről emlékezni egy-két, sok év múlva.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Ezután már csak az utolsó nem egészen 7 km maradt, és már biztosak voltunk abban, hogy sem az eső, sem a Bakony nem fog ki rajtunk, és biztos lesz a szintidőn belüli célba érés.

A 30 km-t és a 804 m szintkülönbséget az ellenőrző pontokon töltött idővel együtt 5 óra 45 perc alatt legyőztük. Csabi az 51,5 km-t 6 óra 55 perc alatt teljesítette. Ez akkor mond el mindent, ha hozzá tesszük, hogy a szintidők 30 km-en 8 óra 51,5 km-en 12 óra volt. Úgy érezzük, hogy ezekkel az időeredményekkel minden szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy nem kell szégyenkeznünk. Gratulálunk mindenkinek.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Reméljük a következő túrákra talán többen is kedvet kapnak intézetünkből.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció