Martfűi Nyitott Bíróság program

Publikálva: 2016. október 28.

A „Nyitott Bíróság” program keretében középiskolások ismerkedhettek meg az igazságszolgáltatási rendszer működésével Martfűn 2016. október 28-án. A programon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet is bemutatkozott, így a büntetés-végrehajási szervezetről, a börtönök világáról is képet kaphattak az érdeklődök. A rendezvényen 328 diák, valamint az őket kísérő tanárok vettek részt.

A Szolnoki Törvényszék és a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma együttműködési megállapodása alapján létrejött rendezvényen előadást tartott Dr. Nánási Máté bírósági titkár, amelyben bemutatta az igazságszolgáltatás és a bíróságok működését. A megállapodás keretében képviseltette magát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is.

Forrás: Intézet

A rendőr-főkapitányság közlekedésbiztonsági, technikai bemutatót, illetve fegyverbemutatót tartott, tesztekkel, valamint kiadványokkal, szórólapokkal igyekezett felhívni a diákok figyelmét a közlekedés, az internethasználat, a drogok veszélyeire.

A büntetés-végrehajtási intézet egy zárka berendezési tárgyait, eszközeit, a fogvatartottak formaruháját, valamint a kényszerítő eszközöket mutatta be az érdeklődő diákoknak, továbbá a szervezet felépítéséről, feladatairól, céljairól szóló tájékoztató előadással járult hozzá a rendezvény színes és részletes programjaihoz.
Forrás: Intézet

A program nagy sikerrel zárult, a diákok nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást és vettek részt a programokban.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció