MBT konferencia a bv. törvény első tapasztalatairól

Publikálva: 2016. január 26.

A Magyar Börtönügyi Társaság és a Magyar Büntetőjogi Társaság 2016. január 21-én „A Bv. törvény első tapasztalatai. Mit várunk a kockázatelemzési és kezelési rendszer bevezetésétől?” címmel tartotta konferenciáját a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében.

A konferenciát Prof. Dr. Tóth Mihály, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnöke, egyetemi tanár nyitotta meg, a rendezvény kiemelt céljaként a bv. törvény hatálybalépése óta eltelt egy éves időszakban elért eredmények bemutatását tűzte ki. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a közös szervezésben megvalósuló konferencia jól szolgálja a két társaság együttműködését, illetve a büntetés-végrehajtás fontos szerepének, pozitív törekvésinek szélesebb körben történő megismertetését.

Fotó: Apró Andrea, BvOP

Fotó: Apró Andrea, BvOPDr. Pallo József bv. ezredes, főosztályvezető előadásában a törvény kidolgozásának az előzményeit, a hatályos joganyag változásainak főbb irányait és a szakmai munkát nagymértékben előmozdító új jogintézmények eredményeit szemléltette. Hangsúlyozta, hogy az átfogó igazságszolgáltatási reform eredményeként, olyan zárt és egységes büntetőjogi struktúra valósult meg, amely jól szolgálja a jogpolitikai célkitűzéseket és a nemzetközi tekintetben is megállja a helyét.

 

Fotó: Apró Andrea, BvOPKorreferátumában Schmehl János bv. dandártábornok, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese részletezte az új szabályrendszer szakmai hozadékait és ismertette azt a környezetet, ahol a törvény első tapasztalatai megszülettek. A további beszámolójában a Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer alkalmazásának előkészítését, kialakítását és működésének gyakorlati aspektusait elemezte. Zárszavában leszögezte, hogy 2016-ban is a büntetés-végrehajtás kiemelt figyelmet fordít a tapasztalatok értékelésére, a szükséges kiigazítások, módosítások elvégzésére, valamint a további fejlesztési lehetőségek keresésére. Mindehhez a büntetés-végrehajtás napi munkavégzéséhez kapcsolódó külsős szakemberek együttműködését, támogatását is kérte.

Fotó: Apró Andrea, BvOP

Az előadásokat követően szakmai hozzászólásokra, szakmai vitára nyílt lehetőség. Végül Prof. Dr. Tóth Mihály elnök úr lezárta a konferenciát, hangsúlyozva az elmélet és a gyakorlat erős kölcsönhatását, valamint a jó együttműködést a szereplők között.

Fotó: Apró Andrea, BvOP

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció