Megkezdődtek a fürdő felújítások a Váci Fegyház és Börtönben

Publikálva: 2016. június 29.

A Váci Fegyház és Börtönben a fürdőhelyiségek állapota az elmúlt évtizedekben leromlott, felújításuk esedékessé vált. Saját beruházás keretén belül megvalósult az első fürdőhelyiség rekonstrukciója, amely során innovatív technológiai megoldásokat is kipróbáltunk. A teljes kivitelezés 100 %-ban fogvatartotti munkával valósult meg.

A fürdő 10 fogvatartott egy időben történő fürdési lehetőségét biztosítja. A fürdő bontási munkálatait 2015 év második felében végeztük el, mely során feltártuk a vízvezeték rendszer valamint a helyiség vízszigetelési problémáit.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A felújítás során a teljes aljzat elbontása mellett döntöttünk, amellyel a mai kor követelményeinek megfelelő többszörös vízszigetelést alkalmaztunk. A fürdőhelyiség vízellátását automatizáltuk, amelyet a helyiségen kívül elhelyezett nyomógombbal kívülről működtethető, belülről pedig a zuhanyzóknál helyeztünk el vandálbiztos nyomógombot. A program az indítást követően – a szabályoknak megfelelően - 5 perc múlva automatikusan leáll. Az innovatív automatizált rendszertől a használati meleg víz megtakarítást ér el, amely energetikai és környezetvédelmi szempontból kiemelt feladatunk.

 Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A projektben résztvevő fogvatartottak közül többen az intézet által szervezett képzéseken szerezték meg szakmai képesítésüket.

Ezt követően további 7 db, azonos műszaki tartalommal kialakítandó fürdőhelyiséget tervezünk felújítani.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció