Megújuló együttműködés - 30 éve partnerségben

Publikálva: 2016. július 26.

Ismét megújította együttműködési megállapodását a Magyar Vöröskereszt és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. Az egyezményt Kardos István, a Magyar Humanitárius Szervezet főigazgatója és Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok írták alá 2016. július 26-án, a Magyar Vöröskereszt székházában.

Az együttműködés megújításának apropóját részben a Magyar Vöröskereszt fennállásának 135. évfordulója, részben pedig a két szervezet közötti megállapodás éppen harminc évvel ezelőtti életbe lépése adta. Az 1986-ban kötött partnerségi megállapodást 1993-ban újították meg először, az akkori dokumentum céljai között szerepelt az elítéltek társadalmi reintegrációjának elősegítése, bűnismétlési kockázatuk csökkentése, valamint Magyarország közbiztonságának javítása is. 

Fotó: Apró Andrea / BvOP

A most aláírt kooperáció alapján – a már meglévő célok mellett –  a Magyar Vöröskereszt vállalja többek között a fogvatartottak családi kapcsolatainak erősítését, szociális helyzetük javítását és egészségügyi foglalkozások szervezését. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság vállalta, hogy támogatja a humanitárius szervezet börtönökben végzett munkáját, megteremti a megfelelő munkakörülményeket, ezzel is elősegítve a fogvatartottak sikeresebb társadalmi rehabilitációját.

Fotó: Apró Andrea / BvOP

A dokumentum tartalmaz közös vállalásokat is, egyebek mellett kölcsönösen képviseltetik magukat a szakmai rendezvényeken, munkacsoportot hoznak létre, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokra közös projekteket készítenek, valamint több közös programot is megvalósítanak a jövőben.

A megújult országos szintű együttműködési megállapodás alapján várhatóan a megyei szervezetek is felülvizsgálják és megújítják az egyes bv. szervekkel a már meglévő együttműködésüket.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció