Miniszteri elismerés a leköszönő dékánnak

Publikálva: 2015. június 2.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karát június elsejétől Dr. habil Boda József rendőr vezérőrnagy vezeti. A leköszönő dékán, Prof. Dr. Ruzsonyi Péter büntetés-végrehajtási dandártábornok a június elsején, ünnepélyes keretek között rendezett átadás-átvétel alkalmával Szent György Érdemjel miniszteri elismerésben részesült. Az állománygyűlésen belügyminisztériumi és országos rendészeti vezetők is részt vettek.

„A belügyi vezetés és a tábornoki kar ilyen magas szintű személyes részvétele a mai eseményen azt jelzi, hogy számukra ennyire fontos az egyetemen, és azon belül, a Rendészettudományi Karon végzett munkánk” - ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint az elmúlt három és fél év bebizonyította, hogy a kar szellemi-szakmai építkezése jó úton halad. A korábbi Rendőrtiszti Főiskola, 2012-ben bekövetkező egyetemi karrá válásával többlet felelősséget vett magára, ami a korábbi évtizedekben az intézményt nem terhelte. „Az NKE-nek amellett, hogy úgy kell működnie, mint egy normál felsőoktatási intézménynek, egy olyan érték- és tudásátadást kell folytatnia, amely az itt folyó munkát az országos parancsnok előtt hitelessé teszi” - fogalmazott Patyi András. A rektor szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem minden intézetének és tanszékének előbb-utóbb meg kell találnia azt, amiben a legjobb az országban. „Nem elég az ország egyetlen rendészeti képzést nyújtó intézményének lennünk, hanem a legjobbá is kell válni” - szólt a karral szemben támasztott elvárásokról Patyi András, aki szerint előrébb kell jutni a hazai és a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban is.

Fotó: BvOP
„Az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy van jövője az integrált tisztképzésnek” - ezt már Papp Károly altábornagy mondta. Az ORFK vezetője beszédében megköszönte Ruzsonyi Péter munkáját, aki egy nagyon fontos időszakban volt a Rendészettudományi Kar dékánja. Az új vezetővel kapcsolatban megjegyezte, Boda József személyében egy nagy tapasztalattal rendelkező, az oktatói és a tudományos munkában egyaránt élen járó vezető irányíthatja majd a kart a következő években. Az országos rendőrfőkapitány szólt a hamarosan hatályba lépő új szolgálati törvényről, amely a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljét is tartalmazza. „A törvény szellemiségének kihatással kell lennie a hallgatók nevelésére, oktatásra, képzésére, a tiszti hivatásra való felkészítésükre” - fogalmazott Papp Károly, aki szerint a tisztjelölti jogviszony törvényben való nevesítése új kihívást jelent a kar vezetése és az itt oktatók számára. Papp Károly szerint erősíteni kell a gyakorlati képzést és hangsúlyosabbá kell tenni a vezetői képzés szerepét. A rendészeti képzés egy speciális területe a felsőoktatásnak, az innen kikerülő tiszteknek megfelelő kommunikációs képességgel, és átlag feletti konfliktuskezelő és -tűrő készséggel is rendelkezniük kell. Az altábornagy megjegyezte azt is, hogy a rendészeti vezetés támogatja az állomány tagjainak tudományos ambícióit is, hiszen egyre fontosabb a képzés nemzetközi, tudományos elismertsége is.

Fotó: BvOP
„Szakmai életem egyik legszebb periódusa zárul le most” - mondta leköszönő beszédében Ruzsonyi Péter. A dandártábornok 30 éve lépett be a büntetés-végrehajtás szervezetébe, a három évtized felét az RTK-n töltötte, tanszékvezetőként és az utolsó három évben dékánként. „Részese lehettem a kar építésének és részt vállalhattam két új intézetünk alapításában, valamint hozzájárulhattam a Rendészeti Doktori Iskola akkreditációjának elindításához” - mondta el Ruzsonyi Péter. A leköszönő dékán külön köszönetet mondott Csóti András vezérőrnagynak, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának és Janza Frigyes ny. vezérőrnagynak, a Fenntartói Testület tagjának. Ruzsonyi Péter beszédében szólt a Kari Zászlóról, amely az intézmény egységét, az itt dolgozók tudati azonosságát, a közös küldetés elfogadását és a közös célok eléréséért való aktív és érdemi munkát jelenti. „A Zászlót vinni kell, magasba emelve - fáradhatatlanul. Ez mától az új dékán feladata lesz” - szólt a jelenlévőkhöz a dandártábornok, aki az új vezetés támogatását kérte a jelenlévőktől.


Fotó: BvOP

Dékáni munkája elismeréseképpen Szent György Érdemjelet és dísztőr emléktárgyat vehetett át Ruzsonyi Péter Felkai Lászlótól, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárától, valamint Papp Károly altábornagytól. Az RTK június közepén szintén leköszönő dékán-helyettese, Prof. Dr. Blaskó Béla ny. vezérőrnagy pedig egy SEIKO óra és egy Kossuth-pisztoly emléktárgyat vehetett át az ünnepségen. Ezt követően Patyi András rektor átadta a dékáni kinevezési okmányt és a dékáni láncot Boda Józsefnek, aki Ruzsonyi Pétertől vehette át a kari zászlót. A zászlóra Csóti András vezérőrnagy kötött zászlószalagot. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka örömét és büszkeségét fejezte ki, hogy az elmúlt három évben egy büntetés-végrehajtási tábornok vezethette Magyarország meghatározó egyetemének rendészettudományi karát.

Fotó: BvOP
„Tudom, hogy Önök közül sokan már hosszú évek óta becsületesen és odaadóan dolgoznak itt a NKE Rendészettudományi Karán és annak elődszervezeteinél, és én szeretném, ha ez így is folytatódna”- ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Boda József. Az RTK új dékánja korábban dolgozott a Magyar Honvédségnél, a Rendőrségnél, az utóbbi öt évben pedig a nemzetbiztonság területén tevékenykedett. „Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt az elméleti és a gyakorlati képzés vonatkozásában!”- beszélt szakmai programjáról Boda József, aki szerint biztosítani kell a hallgatók számára a hagyományok tiszteletén keresztül, a legkorszerűbb rendészettudományi, szakmai és információs technológiai ismereteket.  Az új dékán beszédében kitért arra is, hogy az RTK a rendvédelmi szervek számára képez szakembereket, ezért fontos, hogy a hallgatók mellett a „megrendelő intézmények” is elégedettek legyenek az RTK-n folyó munkával. Boda József megjegyezte, hogy feladat- és teljesítményorientált vezetést kíván megvalósítani, amelyek része egy hatékony tervezési és belső ellenőrzési, felügyeleti rendszer.„Szerénység, szorgalom és szakmaiság. Ezek az előttünk álló három év legfontosabb elvárásai!”- fejezte be beszédét az RTK új dékánja.

Forrás: uni-nke.hu

Szöveg: Szöőr Ádám

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció