Mozgás és egészség

Publikálva: 2017. november 15.

"Mozgás és egészség" címmel, immár 5. alkalommal rendezett Egészségnapot az Egészségügyi Főosztály a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.

Fotó: BvOP

A 2017. november 15-én megrendezett Egészségnapon ismét az egészségtudatos élet rejtelmeibe próbálták kicsit bevezetni az itt dolgozókat. Az esemény mottója – "Mozgás és egészség" – azt a szemléletet hivatott képviselni, hogy csak egészséges testben lakozhat egészséges lélek; azaz a lelki egészség mellett figyelmet kell fordítani a megfelelő testedzésre is. Ez amellett, hogy hozzájárul a megfelelő állóképesség és a jó egészségi állapot kialakulásához, esztétikus testformát is eredményez.

Az esemény programjaként, a mozgás és egészség kapcsolatában kerekasztal beszélgetésen vehettek részt a dolgozók, amin választ kaphattak a sportolást érintő kérdéseikre, majd egyéni konzultációs lehetőséget biztosítottak az előadókkal, illetve ortopédiai szűrést szerveztek az érdeklődők számára.

Fotó: BvOP

Az előadások mellett a parancsnokság ebédlőjében friss, ropogós zöldségekből, étvágygerjesztő szendvicsekből, gyümölcssalátából és egyéb finomságokból álló svédasztallal, illetve ebéddel vártak minden résztvevőt.

Fotó: BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció