Művészeti foglalkozások az intézetben

Publikálva: 2017. július 21.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet együttműködve a Szollak Kft.-vel a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által meghirdetett „Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” című kiírásra a „Felkészítjük, jóváteszi!” (BM-16-MI-0052) címmel benyújtott pályázatán az elnyert támogatási összegből színes projektet állított össze a fogvatartottak, illetve a személyi állomány részére.

Az elnyert 1.044.982 forintos támogatási összegből megvalósuló projekt vezérfonalát a fogvatartottak részére szervezett tréningek, mediációs esetkezelés és jóvátételi programok mellett csoportos művészeti foglalkozások megvalósítása adja.

Forrás: Intézet

A büntetés-végrehajtási intézetben dolgozó szakemberek elsődleges célkitűzései között szerepel a fogvatartottak maradéktalan, a társadalom elvárásaihoz igazodó reintegrációja. A reintegrációs cél megvalósítása a fogvatartott befogadásától szabadulásáig, illetve az utógondozásba vonása esetén a szabadulása utáni időszakot is felölelő komplex folyamat. A reintegrációs célkitűzések elérésének egyik legfontosabb eszköze a tanulás, szakmát adó képzések lebonyolítása és a munkába állás segítése a szabadulás után. Ezt kiegészítendő olyan tevékenységekre is szükség van, amelyek segítik a fogvatartottakat egy újfajta látásmód megismerésében, vagy érzékennyé teszik olyan dolgok irányába, amelyekkel a börtönbe kerülése előtt nem is foglalkozott, mint a zene, képzőművészet, a társas kompetenciák minősége. Mindezt több országosan elindított nagy sikerű fogvatartotti program (az egri meseterápiás program, a Szegeden működő képzőművészeti program, a tököli bv. intézetben zajló roma hagyományőrzés) tapasztalata, az ott nyert számszerűsíthető eredmények támasztják alá.

Forrás: Intézet

Az eddig lebonyolított 57 foglalkozás között helyet kapott roma hagyományőrző zenecsoport, ahol gitároktatás és kóruséneklés valósul meg, illetve művészetterápiás és meseterápiás foglalkozás. A résztvevők között férfi és női, illetve fiatalkorú fogvatartottak egyaránt szerepelnek. A programok iránt kifejezetten nagy az érdeklődés, ezt mutatja az is, hogy a projektidőszak alatt eddig 421 eseti megjelenést regisztráltunk, illetve hogy a tervezett foglalkozásszámot minden szakkörtípusban sikerült túllépni.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció