Nagyszabású felújítás fejeződött be a Váci Fegyház és Börtönben

Publikálva: 2017. január 31.

A Váci Fegyház és Börtön felújított egészségügyi körletrésze 100 százalékban fogvatartotti munkával valósult meg. A 8 hónapig tartó munkálatokban 25 fogvatartott mintegy félezer négyzetméternyi terület megújulásában vett részt. A beruházás összértéke közel 13 millió forint volt, a fogvatartotti munkavégzés pedig mintegy 7,5 millió forint megtakarítását tette lehetővé.

A projekt során az elítéltek elhelyezési körletrésze, orvosi rendelők, iroda helyiségek, közlekedők és váróterem, valamint a szociális-kiszolgáló helyiség is megújult.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A felújítás olyan elítéltek bevonásával készült, akik a közelmúltban ismét szakmaképzésen vettek részt. Az OKJ végzettséget biztosító képzésben résztvevők segítségével, a kötelező gyakorlatok során a kőműves-hidegburkoló, valamint szobafestő-mázoló szakmunkás tanulók munkájának köszönhetően újult meg a börtön.

Forrás: BVOP

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A fogvatartottak reintegrációjának nélkülözhetetlen eleme a szakképzés megszerzésének elősegítése, hiszen szabadulást követően könnyebben helyezkednek el azok, akik szaktudással a kezükben térnek vissza a társadalomba. Intézetünkben két évig tartó kőműves-hidegburkoló, valamint szobafestő-mázoló képzés elvégzését biztosítjuk a fogvatartottak részére, akik a megszerzett szaktudást igazoló oklevéllel lehetnek újra hasznos tagjai a munkaerőpiacnak. A beruházással a személyi állomány és a fogvatartottak részére is egy európai színvonalú környezet biztosítására nyílt lehetőség.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Forrás: BVOP

Forrás: BVOP

A színvonalas felújítás a személyi állomány kreativitását dicséri, a tervek több szakterület bevonásával készültek. A helyiségekben látható bútorzat szintén fogvatartotti munkával készült, melyet belső ellátás keretében a Duna-Mix Kft vezetésével együttműködve, megrendelésünk alapján határidőben gyártottak és szállítottak.

Forrás: BVOP

A tavalyi évben fogvatartotti munkával újult meg a személyi állomány részére fenntartott étkező és az egészségtudatosság jegyében kollégáink részére ingyenesen biztosított kondicionáló terem, valamint a fogvatartotti körletek nagy része. 2017-ben a férőhelybővítési program keretén belül további beruházások megvalósítása van folyamatban, októberben 120 fő elhelyezésére alkalmas objektum átadását tervezzük.

Kapcsolódó linkek az intézeti felújításokról:

http://bv.gov.hu/folytatjuk-az-egeszsegugyi-reszleg-felujitasat

http://bv.gov.hu/fogvatartottak-ujitottak-fel-a-vaci-fegyhaz-es-borton-targyalojat

http://bv.gov.hu/megujult-a-vaci-fegyhaz-es-borton-etterme

http://bv.gov.hu/unnepelyes-diszterem-avatas-volt-vacott

http://bv.gov.hu/fogvatartotti-munkaltatas-keretein-belul-ujult-meg-a-vaci-fegyhaz-es-borton-sport-es-szabadidokozpontja

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció