A BvOP-n ülésezett az NBT

Publikálva: 2017. december 4.

2017. november 29-én a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartották meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács utolsó negyedéves ülését, amelyen kiemelt vendégként vett részt a Belügyminisztérium Közigazgatási Államtitkára, Dr. Felkai László. A rendezvényt Dr. Hatala József ny. rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke nyitotta meg, aki megköszönte a büntetés-végrehajtási szervezetnek a helyszín biztosítását.

Az évadzáró ülésen olyan fontos témák kerültek napirendre, mint a közoktatás fejlesztése, a gyermekvédelem helyzetének javítása, az áldozatsegítés aktuális kérdései, a rendőrség bűnmegelőzési, valamint a büntetés-végrehajtás reintegrációs munkájának bemutatása. A jövőbeni tervek is fontos részét képezték az ülésnek.

Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály

A megnyitót követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Stratégiai Főosztály főosztályvezető-helyettese, Borosán Beáta tartotta meg előadását a „Fejlesztések, aktualitások a köznevelési rendszerben” címmel. Ezt követően szintén az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakemberei, Dr. Lantai Csilla, a Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály főosztályvezető-helyettese és Sikóné Bartos Edina gyermekjóléti referens tartották meg közös előadásukat „A gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás aktuális kérdései, tervezett változások bemutatása” témában.

 Fotó: BvOP Kommunikációs FőosztályA rendőrség bűnmegelőzési tevékenységével kapcsolatos feladatairól, azok végrehajtásának eredményeiről, az azzal kapcsolatos felmerülő problémákról Németh Ágnes rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője tartotta meg beszámolóját. Ezt követően a büntetés-végrehajtás reintegrációs tevékenységével kapcsolatos feladatokat, azok végrehajtásának eredményeit Schmehl János bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese ismertette.
A rendezvény utolsó előadását az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Dr. Gellén Márton „Az áldozatsegítéssel kapcsolatos legfontosabb feladatok, jövőbeni tervek” címmel tartotta meg.

Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció