Nyugdíjas találkozó Pécsett

Publikálva: 2016. november 28.

Hagyományainknak megfelelően az idei évben is megrendezésre került a nyugdíjas találkozó intézetünkben, 2016. november 17-én.

Az érkezőket a személyi állomány tagjai fogadták az intézet tanácstermében. A gyülekezőt követően Dr. Bencze Béla bv. alezredes, intézetparancsnok helyettes köszöntötte a vendégeket, majd általános tájékoztatót tartott a büntetés-végrehajtás jelenlegi helyzetéről, valamint az elmúlt év alatt bekövetkezett változásokról a pécsi börtönben.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A tájékoztató után a jelenlévőket ebédre invitáltuk, ezt követően pedig intézetlátogatásra is sor került. A folyosókon, körleteken sétálva néhányan történeteket meséltek régmúlt időkről. A megjelent szépkorúak közül, szinte minden bv-s szakterületen dolgozott valaki.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A legidősebb résztvevő a nyilvántartó csoport tagja volt 1954-től. A találkozóra magával hozott néhány korabeli újságot. A "Büntetésvégrehajtási Őrség" című folyóiratot akkoriban a Büntetésvégrehajtási Parancsnokság Politikai Osztálya szerkesztette, negyven fillér volt az ára. Tartalmában hasonló volt a mai Hírlevélhez, aktualitásokat tartalmazott a Bv.-ről.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Érdeklődéssel hallgattuk, ahogy az idős hölgy az 1956-os forradalom idején lejátszódó eseményekről számolt be, mintha csak tegnap történt volna. Büszkén mutatta az 1956-os újságcikket, amelyben ő is szerepelt.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Minden nyugállományba vonult kollégánknak továbbra is erőt, egészséges és szép nyugdíjas éveket kívánunk!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció