Országos Fekvenyomó Bajnokság

Publikálva: 2017. október 19.

A büntetési-végrehajtási szervezet idén is megrendezte Országos Fekvenyomó Bajnokságát. A megmérettetésen 15 büntetés-végrehajtási szerv 58 fővel vett részt.

2017. október 18-án a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában nagyszámú érdeklődő részvételével zajlott a bajnokság, melynek lebonyolításában a Magyar Erőemelő Szövetség is közreműködött. A rendezvényt Dr. Nádasi Béla bv. ezredes, oktatási igazgatóhelyettes nyitotta meg és zárta le.

Fotó: BvOP

A versenyt a Magyar Erőemelő Szövetség Versenyszabályzata alapján rendezték meg, a ruházatra, felszerelésre, súlycsoportokra, és a lebonyolításra vonatkozó eltérésekkel. A versenyzőket kezdőfogásuk nagysága alapján sorrendbe állították és 6-10 fős csoportokra osztották.

A csapatverseny eredményét a mérlegeléskor megjelölt 3 fő férfi versenyző eredményéből számították ki. A megjelölt versenyzők eredményét Wilks számmal szorozva, majd azokat összeadva kapott összeg alapján határozták meg.

A súlycsoportokat az előzetesen leadott igényfelmérés alapján alakították ki – a nők egy összevont (OPEN), a férfiak pedig négy különböző súlycsoportban indulhattak, illetve ezeken felül díjazták az 50 év feletti legjobb női és férfi versenyzőt is.   

Fotó: BvOP

 

Fotó: BvOP

 

Fotó: BvOP

 

Fotó: BvOP

 

Fotó: BvOP

 

A bajnokságon 15 büntetés-végrehajtási szerv 58 fővel vett részt, a legjobb csapat díját a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága érdemelte ki.

A csapatverseny első hat helyezettje:

I. Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
II. Váci Fegyház és Börtön
III. Budapesti Fegyház és Börtön
IV. Fővárosi Bv. intézet
V. Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
VI. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Női OPEN kategória

1. helyezett: Bartus Tünde bv. őrm., Fővárosi Bv. Intézet
2. helyezett: Nagy Nikoletta bv. őrm., Váci Fegyház és Börtön
3. helyezett: Pusztai Beáta bv. őrgy., Szegedi Fegyház és Börtön

 Fotó: BvOP

Férfi kategória

-83 kg-os súlycsoport

1. helyezett: Égei Dániel bv. őrm., Fővárosi Bv. Intézet
2. helyezett: Szukop Dávid bv. őrgy., BVOP
3. helyezett: Zalai Zoltán bv. tzls., Sátoraljai Fegyház és Börtön

Fotó: BvOP

-93 kg-os súlycsoport

1. helyezett: Zakor Tibor bv. szds., BVOP
2. helyezett: Tóth Sándor bv. zls., Fővárosi Bv. Intézet
3. helyezett: Kovács László bv. ftőrm., Márianosztrai Fegyház és Börtön

Fotó: BvOP

-105 kg-os súlycsoport

1. helyezett: Berényi Zoltán András bv. tzls., Budapesti Fegyház és Börtön
2. helyezett: Kelemen Richárd bv. alez., Jász-Nagykun-Szolnok Megyei BV. Intézet
3. helyezett: Kiss Bálint bv. szds., BVOP

Fotó: BvOP

+105 kg-os súlycsoport

1. helyezett: Orosz László bv. tőrm., Váci Fegyház és Börtön
2. helyezett: Horváth Zoltán bv. szds., Váci Fegyház és Börtön
3. helyezett: Terebesi Lóránt bv. ftőrm., Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Fotó: BvOP

Master 50 év feletti korcsoportban díjazásban részesült:

Női kategória: Pusztai Beáta bv. őrgy., Szegedi Fegyház és Börtön
Férfi kategória: Fenyvesi Tibor bv. alez., Fővárosi Bv. Intézet

Fotó: BvOP

A díjakat dr. Nádasi Béla bv. ezredes, oktatási igazgatóhelyettes adta át.

Fotó: BvOP

Az elért helyezésekhez gratulálunk a résztvevőknek!

Fotó: BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció