Otthagyták a kezük nyomát - Múzeumok Éjszakája Sátoraljaújhelyen és Budapesten

Publikálva: 2018. július 6.

A Múzeumok Éjszakájára - ahogy a beharangozóban már jeleztük – idén két helyen is készültünk: székhelyünkön, Sátoraljaújhelyen és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága meghívására a Steindl Imre utcai épület Szent Adorján udvarán is.

Sátoraljaújhelyen a Börtönmúzeum már évek óta meghatározó szereplője a Múzeumok Éjszakájának, hiszen a korábbi években mindig valami különleges programmal vártuk a látogatókat (kortörténeti bv-s divatbemutatóval, rabkocsmával, lézeres lövészettel). Idén a főszervezők egy központi gondolatot fogalmaztak meg, ami köré a résztvevő muzeális intézmények a programjaikat szervezhették: „Ami összeköt: Család és Kultúra.”
(fotó: Börtönmúzeum)
Ehhez kapcsolódtunk mi is, amikor az éjfélig tartó programot összeállítottuk. Állandó kiállításunk mellé időszaki kiállítást rendeztünk be az 1944. évi börtönkitörésről – mindkét tárlatot óránként induló tárlatvezetésen tekinthették meg az érdeklődők, amihez családi kvízjátékunk kapcsolódott. (fotó: Börtönmúzeum)Ugyancsak a vállalkozó családokat szólítottuk meg „szabaduló múzeum” programunkkal, melyen a rabruhát magukra öltő vállalkozók a megelevenedő múzeumi helyszínekről (cellák, ügyeleti helyiség, munkahely) csak akkor léphettek tovább és szabadulhattak végül, ha elvégezték vagy megoldották az elítéltek napirendjéhez kapcsolódó feladatokat. A programot két időpontra hirdettük, végül a több mint száz érdeklődő miatt egy folyamatos programmá vált az este, melynek végén a szabadulók a horoszkópos belépőjegyük segítségével jövőjükbe is bepillantást nyerhettek.

(fotó: Pavlics Tamás)

(fotó: Pavlics Tamás)

Míg Sátoraljaújhelyen a szabadulás volt a fő feladat, addig Budapesten a bejutás tűnhetett annak a több mint ezeregyszáz embernek, akik kíváncsiak voltak a BVOP bemutatkozására a Múzeumok Éjszakáján, hiszen a Parancsnokság épülete először nyitotta meg kapuit e rendezvény keretében. Az esti 6 órás kapunyitáskor már kígyózó sorban gyülekeztek az érdeklődők, hogy a meghirdetett programokra bejussanak, ahol a Börtönmúzeum különböző korokból származó rab és őrszemélyzeti egyenruha-tárlata fogadta őket, majd a rabmunkáltatásról szóló rögtönzött tárlat mellett az elítéltek kerámia munkáit is megcsodálhatták.
A múzeum tudományos vonalának bemutatóján túl a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön munkatársainak segítségével a közönség kipróbálhatta múzeumpedagógiai eszközeinket: a derest, a kalodát, a pároskalodát; majd a BVOP munkatársai a jelenbe kalauzolták a büntetés-végrehajtás iránt érdeklődőket, az udvar három pontján toborzót és technikai bemutatót tartva, amelyek közül a legnépszerűbb tenyérlenyomat-vétel eredményeit magukkal is vihették, ahogy az udvaron szerzett élmények során készült számtalan selfiet is, amelyek ennek az éjszakának az emlékeit őrzik.


(fotó: Pavlics Tamás)

(fotó: Pavlics Tamás)

(fotó: Pavlics Tamás)
 
(fotó: Pavlics Tamás)

(fotó: BVOP)

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció