Pályázati felhívás

Publikálva: 2017. május 4.

A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára pályázatot hirdet a Belügyminisztériumot érintő közszolgálati témában – doktoranduszok, abszolutóriumot szerzett és fokozatszerzési eljárás alatt álló – kutatók számára gyakornoki rendszer keretében tudományos kutatás folytatására.

A pályázat célja Belügyminisztériumot érintő közszolgálati témában kutató doktoranduszok és doktorjelöltek munkájának szakmai támogatása, a Belügyminisztérium szakmai tevékenységének elméleti segítése és közszolgálati életpálya modell tehetség utánpótlásának biztosítása.

Pályázhat nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonyban álló  doktorandusz, már abszolutóriumot szerzett, vagy fokozatszerzési eljárás alatt álló kutató.

Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületről, Belügyminisztériumhoz vagy valamely önálló  belügyi  szerv  szervnél (Alkotmányvédelmi Hivatal, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Nemzeti Védelmi Szolgálat, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Országos Rendőr-főkapitányság, Terrorelhárítási Központ) alaptevékenységéhez kapcsolódó kutatási témával.

A nyertes pályázó – határozott időtartamra szóló egyéni gyakornoki együttműködési megállapodás és kutatási terv alapján – tudományos kutatást folytathat a Belügyminisztériumban, ill. a kutatási téma alapján érintett a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó önálló szervnél. A gyakornoki rendszerben történő részvétel nem keletkeztet munkaviszonyt, ill. tanulói jogviszonyt.

A gyakornoki rendszerben résztvevő hallgatónak
- a kutatói munkáját instruktor segíti, 
- kutatási engedély alapján lehetősége nyílik az egyes szakmai anyagok, könyvtári állomány hozzáféréséhez,
- betekintése lehet – jogszabályi keretek betartásával – a fogadó szervezet alaptevékenységének szakmai, gyakorlati tevékenységébe,  
- lehetősége nyílik bekapcsolódni a belügyi ágazat intenzív tudományos életébe,
- módjában áll tudományos-szakmai rendezvényeken való részvételre, valamint
- alkalma nyílik a belügyi szakmai folyóiratokban kiváló kutatási eredményeinek publikálására, 
- kutatói teljesítményéről évente egyszer tájékoztatást kap az érintett doktori iskola.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
-  a  hallgatói  jogviszony  fennállására  vonatkozó  igazolást,  illetve  az  abszolutórium megszerzését igazoló indexbejegyzés másolatát,
-  szakmai önéletrajzot,
-  motivációs levelet,
-  kutatási tervet,
-  publikációs jegyzéket,
-  a doktori iskola (témavezető) írásbeli véleményét.

A pályázatok benyújtásának határideje  2017.  május  31.  A pályázatokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani UkGYuysP2IZdGl0a2FyQGJtLXR0Lmh1 e-mail címen.

Az  e-mail  „Tárgy:”  mezőjében  kérjük  a  következőket  feltüntetni:  „Pályázat  gyakornoki kutatásra”.

A pályázat beérkezéséről 24 órán belül befogadó e-mail kerül megküldésre.  A visszaigazoló email  elmaradása  esetén  a  Tudományszervezési  Osztály  06 (26) 795-911 (BM 24-592) telefonszámán szíveskedjenek érdeklődni a pályázat befogadásáról.

A pályázati felhívással kapcsolatos további információ Dr. Sabjanics István,  a Belügyi Tudományos Tanács titkárától, a LMjVzWnsMwMSndJ8ycZlYm5hdGl0a2FyQGJtLXR0Lmh1 e-mail címen kérhető.

A pályázatokat 7 tagú Kuratórium értékeli. A pályázatok elbírálásáról a  pályázók 2017. július 31-ig kapnak értesítést a megadott e-mail címen.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció