Fiatalkorúak intézete

Az Európai Unióhoz való közeledésünk idején, az 1990-es években került sor a PHARE program meghirdetésére. A program a volt szocialista Kelet-Közép-Európai országok felzárkóztatását célozta meg. Ennek keretében került sor a „Börtönkörülmények javítása fiatalkorú bűnelkövetők társadalomba történő visszailleszkedésének elősegítésére” című pályázatra. A PHARE programra egy új, 50 fő, fiatalkorú bűnelkövető elhelyezésére alkalmas büntetés-végrehajtási intézet megépítésének a gondolata került a középpontba.

Az új épület alapkövének letétele 2004. december elején megtörtént, majd az építési munkák befejezését követően az ünnepélyes átadásra 2006. május 5-én került sor. Az utómunkák, és felszereléssel való végleges ellátást követően a tényleges betelepítés 2006. szeptember 28-án valósult meg.
A PHARE beruházás részeként az új irodaépület is átadásra került, melyben a személyi állomány modern körülmények között végzi napi tevékenységét.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció