Pihenőkertet építettek az IMEI betegei

Publikálva: 2015. augusztus 27.

Pályázati forrásból szépült meg a közel 120 éves intézet belső udvara.

Június elején a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Fogvatartási Szolgálata pályázatot hirdetett "Reintegrációs program megvalósítása a nyár jegyében" címmel, melyen az IMEI is sikeresen pályázott, s így 230.000 forintos támogatásban részesülhetett.

Forrás: IMEI
A terv egy 12 m2-es kertrész kialakítása volt, mely a frisslevegőre vágyó betegeinknek kellemes, megnyugtató környezetet, kikapcsolódást biztosít, melyet a napi séta alkalmával bármikor igénybe vehetnek.

Intézetünkben változó létszámmal folyamatosan működik kertészeti terápiás foglalkoztatás. A pályázati terv megvalósításának idején az akkori nagy hőség ellenére is kitartóan és örömmel végezték el feladataikat betegeink. Fákat vágtak ki, felásták szinte az egész területet, kivéve a majdani kertszakaszt, illetve kiszedték a bent maradt gyökereket és a gazt. Kialakították a pihenőkertet, az ahhoz vezető utat pedig beborították járólappal. Növényeket ültettek, összerakták a padokat, a pergolákat, egyedi cserepeket készítettek.

Forrás: IMEI  Forrás: IMEI
Forrás: IMEI

Forrás: IMEI

Forrás: IMEIÖsszességében 17 beteg, 7 nap alatt, 22 órányi foglalkoztatást követően tette rendbe az udvarrész körülbelül 100 négyzetméteres adott szakaszát, melynek költségeit a kapott plusz 80.000 forintos pályázati összegből tudtuk megvalósítani.

Betegeink számára is nagy kihívás volt a rövid határidő, de annál jobban tették dolgukat, megfogadták minden egyes alkalommal, hogy igen is megmutatják, hogy meg tudják csinálni. És megcsinálták! Köszönjük a támogatást!

Forrás: IMEI

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció