Semmelweis-nap a börtönben

Publikálva: 2016. június 30.

Semmelweis Ignác születésének 198. évfordulóján, a Magyar Egészségügy Napján választott hivatásukat ünnepelték a börtön egészségügyi dolgozói

Nyima Tamás bv. ezredes, az intézet parancsnoka megköszönte az egészségügyi szakterületen dolgozók egész éves, magas színvonalú munkáját.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Ezt követően Csendes Tamás bv. főhadnagy tolmácsolásában József Attila – Kései sirató című versét hallgatták meg a jelenlévők.
Dr. Nagy István, az intézet frissen kinevezett orvosa ünnepi egyben bemutatkozó beszédében Semmelweis Ignác, az anyák megmentője életét és munkásságát méltatta:
 „1847-ben, a hároméves orvosi diplomával rendelkező Semmelweis boncolás során arra a következtetésre jutott, hogy a halott bonclelete megegyezik a gyermekágyi lázban elhunyt nők boncleletével. A szepszis, sajnos ma is jól ismert boncleletét tapasztalta. Zsenialitás az, hogy levonta a következtetést: ugyanaz a bonclelet ugyanannak a kórfolyamatnak a következménye. Sőt! Megtalálta a közös okot: a boncolást! Igen!  A nők azért haltak meg szepszisben, mert a boncolást végző orvostanhallgatók mosatlan kezükkel a holttestekből bomló anyagokat vittek át a szülő nőkbe! Semmelweis azonnal javasolta a megoldást, a kezeket klóros vízzel kell fertőtleníteni!

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Problémát jelentett az a következtetés, hogy a kezét meg nem mosó orvos a halál forrása. Ez mélységesen sértette idősebb kollégáit.
Semmelweis keményen harcolt az igazának az elismertetéséért.  Elvesztette az állását Bécsben. Pesten barátai, Balassa és Markusovszky professzorok támogatásával megjelentetett könyve sem járult hozzá az elismeréshez. Beszélték, hogy élete utolsó éveiben utcai járókelőket próbált meggyőzni a gyermekágyi láz kórtanáról…

A világ legismertebb magyar orvosa elmegyógyintézetben, méltatlan körülmények között, 47 éves korában halt meg.

Életművét csak halála után egy-két évtizeddel később ismerték el.
Semmelweis hatása nemcsak az egészségügyi intézményekben, hanem a mindennapi életben is alapvető. Ki az, aki étkezés előtt vagy toalett használat után nem mos kezet? Semmelweis hatása túlmutat a szoros értelemben vet orvosláson, mindennapi gondolkodásunk részéve vált.”

Az ünnepi beszédet követően az intézetparancsnok
Dr. Nagy István ny. bv. alezredesnek a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön személyi állományának egészségügyi ellátása során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért ajándéktárgy jutalmat nyújtott át.
Vass Róbert c. bv. zls. szakápoló eredményes szakmai munkája elismeréseként pedig dicséretben részesült.

Az ünnepség végén, a Csendes Tamással kibővült Freetime zenekar, Tóth István bv. hdgy. és Kiss Gábor c. bv. ftzls. előadásában Shadows, Eagles és Carlos Santana dalok csendültek fel.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció