Svájci rendőr és börtönparancsnok is imádkozott a váci rabokért

Publikálva: 2016. szeptember 20.

A tegnapi napon rendkívüli istentiszteleten vehettek részt a váci elítéltek. A Váci Fegyház és Börtön kápolnájában prédikált Jan Eriksen, a norvég alvilágot megjárt férfi, aki ma már világszerte hirdeti Jézus Krisztus evangéliumát.

A vendégeket intézetünk parancsnoka, Kopcsik Károly bv. dandártábornok fogadta és kísérte az intézet kápolnájába, ahol meghallgatta a norvég evangélista bizonyságtételét.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Jan Eriksen megtérését világszerte meséli el a bűnhődőknek, hozzánk pedig Felix Ceccatoval, a Svájci Keresztény Rendőrszövetség elnökével, valamint Werner Burkharddal, a Svájci Börtönmisszió elnökével együtt szólt a jelenlévőkhöz. A norvég evangélista drámai élettörténetét hallgatva – 16 év az alvilág legmélyebb bugyraiban – sokak szemébe könny szaladt, hiszen saját magukkal álltak szemben, a saját gondolataikat hallották egy másik ember szájából.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A fogvatartottak megrendülve álltak a másik két vendég előtt – egy svájci rendőr és egy volt börtönparancsnok – akik évekkel ezelőtt még arra tették fel az életüket, hogy Jan Eriksen minél előbb meglakolhasson elkövetett bűneiért. Most pedig – Krisztus közös nyelvén beszélve – együtt álltak a váci kápolnában. Hirdetve mindezzel azt, hogy van remény, van jövő, és attól, hogy a környezetünk rabjai vagyunk, élhetünk szabadon, Isten segítségével.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Az igehirdetés végén a fogvatartottak megköszönték a lehetőséget és az élményt Jan Eriksennek és vendégeinek, akik kézfogással és közös imádsággal búcsúztak az elítéltektől. Az élmény mellett pedig ajándékot is hoztak, Jan Eriksen magyar nyelvre fordított könyvét – mely 29.000 példányban került ki a nyomdából – adományozták minden fogvatartott és az intézet munkatársai részére.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció