Szakmunkásvizsga 2018.

Publikálva: 2018. május 10.

2018. május 9-én, másfél éves képzés után vehették át a fogvatartottak bizonyítványaikat, amellyel lezárult a festő-mázoló-tapétázó szakképzés.

2017 januárjában keresztféléves képzés keretében indult el a festő-mázoló-tapétázó szakmai végzettség megszerzését célzó felnőttképzési program. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépskolája, Szakiskolája és Kollégiumával kötött együttműködési megállapodás alapján intézetünk biztosította a helyszínt, ahol a fogvatartottak hetente négy alkalommal, napi három és fél órában tanulták a mesterséget, ahol elméleti és gyakorlati tudásra tettek szert. Ezen a héten számot adtak a megszerzett tudásról szóbeli és írásbeli vizsgán, ahol mindenki jó eredménnyel végzett.

Fotó: baranya Megyei Bv. Intézet

A résztvevők között felnőtt korú előzetesen letartóztatottak, felnőtt korú elítéltek és fiatalkorú elítéltek is voltak.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A fogvatartottak a szakmunkás iskolai bizonyítványt, valamint a szakképzettség megszerzéséről szóló bizonyítványt is átvehették. Az itt megszerzett szakképzettség a munkaerőpiacon is megállja a helyét, így a szabadlábra helyezést követően versenyképes kereset megszerzésének lehetőségét kapja az, aki ebben a szakmában fog elhelyezkedni.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció