Szemünk fénye jóvátételi program

Publikálva: 2018. május 24.

„Szemünk Fénye” jóvátételi program valósult meg a Jász-Nagykun–Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben május 24-én.

A programot megelőzően Horváth Ákos bv. ezredes, bv. tanácsos körbevezette a kórház képviselőit az egészségügyi részlegen, a betegszobákban, fertőző-elkülönítő zárkákban, illetve az intézet ápolóhelyiségében, ahonnan rövid tapasztalatcsere után érkeztek a jóvátételi program helyszínéül szolgáló közösségi terembe.

Forrás: Intézet

Forrás: Intézet

A programot Ványi László bv. alezredes megbízott büntetés-végrehajtási osztályvezető nyitotta meg, aki ismertette a jóvátételi programok jelentőségét, célját és szükségességét, majd Dr. Lippai Norbert a Hetényi Géza Kórház igazgatója mondta el köszöntő beszédét, és fejezte ki köszönetét a kórház gyermekosztályán tartózkodó gyermekek nevében.

Forrás: Intézet

A felkészítő munkatársak a resztoratív foglalkozások során a programnak kettős célt tűztek ki. Egyrészről a fogvatartottak, az általuk elkövetett bűncselekmény miatti megbánásuk kimutatásaként, saját kézzel készítsenek konstrukciós játékokat a Hetényi Géza Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő kis betegeknek,így készítettek a férfi elítéltek fa építőkockákat, a női fogvatartottak pedig kis polipokat horgoltak nagy szeretettel.

Forrás: Intézet

Másrészről a helyi közösség érzékenyítését, a szabadulók társadalmi visszailleszkedésének megkönnyítését célozták meg a program megvalósításában résztvevő munkatársak oly módon, hogy egy kórházi medikát kértek fel ismeretterjesztő előadás megtartására. A női fogvatartottak, valamint az érdeklőd elítéltek megismerték a kötelező oltások fontosságát a gyermekbetegségek kialakulásának megelőzése érdekében. A kórházzal létrejött eseti megállapodás lehetőséget biztosított arra, hogy a fogvatartottak reintegrációs törekvéseinek helyet adjon, és csökkentse a szabadultakkal szembeni előítéleteket.

Forrás: Intézet

Forrás : Intézet

A program zárásaként a fogvatartottak átadták ajándékjátékaikat a kórház képviselőinek, igazgatójának, illetve rajtuk keresztül a gyermekosztály kis betegeinek.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció