Tanulással a boldogulásért

Publikálva: 2015. január 15.

A reintegrációs folyamat egyik legfontosabb eszköze - a munkáltatás mellett - az oktatás. Ezt is kihasználja a vége felé közeledő TÁMOP-os projekt, amely az összes magyarországi bv. intézetben - így Márianosztrán is - megvalósul.

Az Európai Unió támogatásával létrejött projektbe a fogvatartottak önként jelentkezhettek, vállalták, hogy különböző tréningeken vesznek részt, illetve aki ezeket sikeresen teljesítette szakmát is tanulhatott. Jelenleg Márianosztrán a szakmaképzés vége felé közeledik, a tanulók faipari gépkezelőkké válhatnak.

Az alapoktól kell elkezdeni. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

A képzés elméleti oktatással indult, majd ismerkedhettek a fával, a kézi megmunkálással. Faipari gépekkel a NOSTRA KFT. üzemeiben találkozhattak.

A kézi eszközök és az anyag megismerése után a gépi munka következett. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

A végzettség megszerzése több szempontból is előnyös. A Kft. üzemében mindig van hely a jó munkaerőnek, aki pedig büntetését letölti, jól használható tudással próbálkozhat az életben.

Az intézetben egyébként a projekten kívül is folyik oktatás. A Pannon Oktatási Központ és az Európai Üzleti Polytechnikum égisze alatt az általános iskola befejező évfolyamai után az erre jelentkező fogvatartottak szakmát tanulhatnak vagy akár érettségire is készülhetnek munka után, szabadidejükben. A félévi zárás előtt így az intézet falain belül is kicsit nagyobb az izgalom.

A szabadságvesztés-büntetés letöltésének célja, hogy a börtönfalak között eltöltött időt az elítélt úgy hasznosítsa, hogy kikerülésekor a társadalom hasznos tagjává válhasson. A bv. szervezetnek ebben óriási felelőssége van, de - jogszabályban meghatározott módon - a fogvatartottnak is részt kell vállalnia ebben.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció